Browse Items (484 total) Browse All Browse by Tag Search Items Browse Map Collection: Egyetemtörténeti fotóalbum (Szegedi egyetemi tudástár 8.) Page of 10 Next Page Sort by: Title Creator Date Added 2014 júniusában megkezdődött a beköltözés az új, 265 ágyas klinikai tömbbe Az alapkő Az újszegedi biológiai épület A programsorozat keretében, március 23-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központ és a Bölcsészettudományi Kar épülete közötti parkban a Nobel-díjasok és az egyetem vezetése közreműködésével ültették el a Tudományok fáját Tanlabor a 2007-ben önálló karrá szerveződött Fogorvostudományi Karon Mádl Ferenc köztársasági elnök látogatása az egyetemen 2003. október 3-án Végül részt vettek a kivitelezők által tartott bokrétaünnepen A tanévnyitó után a vendégek bejárták az épülő Tanulmányi és Információs Központot. Terepszemle a könyvtár egyik leendő olvasótermében Az egyetem vezetői, professzori kara és a vendégek elindulnak a tanévnyitó ünnepségre Medikus napok, 1983. március 18-19 József Attila domborművének megkoszorúzása a Nemzeti Pantheonban A JATE Klub 1973-ban, a megnyitás évében 1973. október 7-én Szent-Györgyi Albert, a 80 éves Nobel-díjas tudós 26 év után először látogatott haza az Amerikai Egyesült Államokból Együttműködési szerződés aláírása a Szegedi Orvostudományi Egyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont között a SZOTE Rektori Hivatalában, 1972. június 23-án Hallgatók társadalmi munkán 1962. szeptember 1-jén a Szegedi Tudományegyetem felvette József Attila nevét. Szobrának felavatására 1964. október 11-én került sor az egyetem központi épülete mellett A Védőnőképző Intézet (ma Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar) újszegedi épülete Testnevelési óra az Ady téri pályán, a BTK épülete mellett (’60-as évek vége) 2006. november 22-én a Bölcsészettudományi Kar, valamint a József Attila Tanulmányi és Információs Központ közötti parkban felavatták az egyetem ’56-os eseményire, a MEFESZ megalakulására emlékeztető gránit emlékművet, Tóth Béla csongrádi szobrász alkotását 2006. november 22. Egyetemi klub a Dugonics tér 12. szám alatt Bartucz Lajos, az Embertani Tanszék professzora munka közben (’50-es évek) A Templom tér árkádsora A délután folyamán került sor az ünnepi hódoló felvonulásra a kormányzó előtt Templom téri építkezések Az egyetemi gyógyszertár és tanpatika első szegedi helyisége is a Kálvária téren volt, a fémipari szakiskolában Mária Terézia adománylevelének (1778) cím- és zárólapja, amellyel az egyetemet a piarista rendnek adta át A Báthory-Apor Szeminárium belső udvara 1734-ben készült el a Szent József védnöksége alá helyezett Báthory-Apor Szeminárium a szegény diákok számára, majd rá egy évre, közvetlen szomszédságában felépült a Nemesi Konviktus (Convictus nobilium), a későbbi piarista rendház is 1734 Turulos oszlop a híd újszegedi hídfőjénél. Rálátással a Templom térre és a röviddel korábban elkészült Bőrgyógyászati Klinikára Tavaszi életkép a két épületet övező parkban A József Attila Tanulmányi és Információs Központ főbejárati frontja esti hangulatban A Szegedi Tudományegyetem központi épülete a Dugonics téren A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Boldogasszony sugárúti főépülete, rálátással a Hősök kapujára A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Boldogasszony sugárúti főépülete A repkénnyel befuttatott Béke-épület a Sárkányölő Szent György szoborral A Természettudományi és Informatikai Kar Rerrich Béla téri épületegyüttese Melocco Miklós ’56-os szobrával Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány díjátadó ünnepsége 2014. július 6-án Oklevélosztás 2014. június 11-én a Kapu-program harmadik szemeszterét végzett diákok részére az Állam- és Jogtudományi Kar Dékáni Hivatalában 2013. január 14-én, féléves angol nyelvű képzési programot követően nyolc kínai hallgató kapott oklevelet a Kapu-program keretében A Sürgősségi Betegellátó Osztály megtekintése 2014. június 2-án megnyílt Szeged új Sürgősségi Betegellátó Osztálya (SBO) A Bolyai Intézet könyvtára. Az asztalon kiadványaik, a Polygon Jegyzettár kötetei 2014. május 16-án került sor a felújított Bolyai-épület ünnepélyes átadására A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar standja Az ELI (Extreme Light Infrastructure) alapkőletétele 2014. február 6-án Szilbereky Jenő jogászprofesszor táblaavatója 2013. október 13-án Professzori arcképcsarnok az Állam- és Jogtudományi Kar Dékáni Hivatala előtt 2013. április 24-én átadták a Szegedi Tudományegyetem csaknem 40 éve emelt, felújított és kibővített újszegedi biológiai épületét 40 éves a JATE Klub Szentmártoni Lívia, a Konfuciusz Intézet igazgatója Page of 10 Next Page Output Formats atom, csv, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2