Karikó Katalin Szegeden - SZTE JGYPK Tankönyvmúzeum
Titre
Karikó Katalin Szegeden - SZTE JGYPK Tankönyvmúzeum
Description
Magyarországon 95. éve rendezik meg az Ünnepi Könyvhétnek nevezett nyári program-sorozatot. Hagyomány, hogy ebből az alkalomból az olvasók találkoznak, beszélgetnek a könyvek alkotóival, vagyis az írókkal, a szerkesztőkkel, a műfordítókkal, az illusztrátorokkal, a könyvkiadókkal; a szerzők dedikálják műveiket. A Szegedi Tudományegyetem idén, a 23. Gyermekkönyvnapokra gondolva, a diákok leggyakrabban forgatott olvasmányaira, a tankönyvekre is reflektorfényt irányított.
Karikó Katalin rendszeresen beszámol nyilatkozataiban arról, hogy számára nagyon fontosak voltak az iskolaévek, szeptemberben izgatottan lapozgatta a tankönyveit arra kíváncsian, hogy milyen újdonságok megismerése vár rá az új tanévben.
A KÖNYV mint TANkönyv új témakörét új könyves beszélgetőhelyeken – az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar széképületében a Tankönyvmúzeumban és az Interaktív Természetismereti Tudástárban.
„A tankönyv is lehet jó könyv” mottó jegyében az SZTE JGYPK Tankönyvmúzeumában kamarakiállítás nyílt Karikó Katalin iskolai relikviáiból. A régi kisújszállási ház padlásán maradt dokumentumok a szegedi egyetemi gyűjtemény részévé váltak.

Créateur
Sahin-Tóth István
Couverture spatiale
Szeged
Date
2024
Date de création
2024. június 14.
Format
színes
Support
digitális fénykép
Sujet
Karikó Katalin, Nobel-díjas biokémikus
Est une partie de
Karikó Katalin gyűjtemény
Identifiant
Kariko_Katalin _Szegeden_010
Droits
Creative Commons CC BY-NC-SA 2.5 HU
Ayants droit
SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Collection
Citer ce document
Sahin-Tóth István, “Karikó Katalin Szegeden - SZTE JGYPK Tankönyvmúzeum,” SZTE Képtár és Médiatéka, consulté le 5 décembre 2025, https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/27905.