Emlékezete

HalaszElod_60eves.jpg

Halász Előd hatvanadik születésnapján, 1980-ban tanulmánykötettel köszöntötték pályatársai kollégájukat. Kötetüket a következő gondolatok nyitották meg:

Halász Előd hatvan éves.

Ennek a hatvan évnek kétharmadát, azaz teljes felnőtt életét, a magyarországi tudomány és műveltség aktív és teremtő szolgálatában töltötte. Szótára nélkül elképzelhetetlen lenne a mai magyarországi német erudíció, tanulmányai-könyvei messzesugárzóan terjesztik a hazai és külföldi irodalmi kultúra humánumát, egykori hallgatói az iskolák százaiban és a tudomány műhelyeiben viszik tovább azokat az indításokat, amelyeket tőle kaptak.

Tanítványai, barátai, tisztelői ebben a szerény kötetben azt teszik le az ünnepi asztalra, amit önmagukban a legértékesebbnek, mert emberiséget-teremtőnek és -szolgálónak tartanak, és amivel együvé- és hozzátartozásukat leginkább kifejezhetőnek vélik: szellemi termékeiket.

Halász Előd hatvan éves (szerk. Neményi Kázmér - Salyámosy Miklós), Szeged, JATE Sokszorosító, 1980

Transparent divider

HalaszElod_VinklerLaszlo.jpg

Könyvborító Vinkler László grafikájával

HalaszElod_emlektabla.jpg

A Bába Kiadó gondozásában jelent meg az a hatvan oldalas kiadvány, melyet volt tanítványai a Halász Előd emléktábla felavatásával egy időben jelentettek meg. A kiadványt bevezető sorok sokat elárulnak a halála után tíz évvel még élénken élő kultuszáról:

E szerény kiadvánnyal, valamint a Szeged, Szentháromság u. 4. sz. alatti ház falán elhelyezett emléktáblával adózunk nagyra becsült egykori professzorunk, dr. Halász Előd emlékének. Mi, akik a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán 1956-ban magyar szakon, 1957-ben magyar-történelem, történelem-magyar és orosz-magyar szakon végeztünk, valamennyien tanítványai voltunk. Az írásokban felidéződik Halász Előd sokszínű alakja: a tudós professzor, a briliáns előadó, a nagyvonalú vizsgáztató, a sporttrajongó, a rendhagyó életstílusú ember.
A volt tanítványok nevében: Varga Ferenc ny. orosz-magyar szakos középiskolai tanár

In memoriam Halász Előd - írások Halász Elődről (elérés egyetemi IP-címekről) (összegyűjt. Varga Ferenc ; szerk. Fenyvesi István), Szeged, Bába, 2007