Szent-Györgyi Albert a Ferihegyi repülőtéren útitársaival és az őket fogadó Straub F. Brunóval 1973-ban
Title

Description
Magyarországi látogatás.
1973. október 7-én Szent-Györgyi Albert, a 80 éves Nobel-díjas tudós 26 év után először látogatott haza az Amerikai Egyesült Államokból. Útján elkísérte Bay Zoltán, a tudóstárs és legjobb barát, ő is először járt itthon az Egyesült Államokba való távozása óta. Velük tartott a szintén Egyesült Államokban élő hajdani tanítvány, későbbi munkatárs (Budapesten) és jóbarát, Csapó Árpád szülész-nőgyógyász is. A Ferihegyi repülőtéren többek között Straub F. Brunó, Szent-Györgyi egykori munkatársa, tanszékvezetői utódja, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont főigazgatója fogadta őket.
Bay Zoltán a szegedi egyetem Elméleti Fizikai Tanszékének vezető professzora volt (1930–36). Csapó Árpáddal, a szegedi egyetem egykori hallgatójával Szent-Györgyi professzor már diákként barátságot kötött, kapcsolatuk az USA-ban sem szakadt meg.

Spatial Coverage
Magyarország, Budapest, Ferihegy
Date
1973
Date Created
1973. október 07.
Format
fekete-fehér
Medium
fénykép
Subject
Bay Zoltán, Csapó Árpád, Szent-Györgyi Albert, Straub F. Brunó
Is Part Of
Szent-Györgyi Albert fotók
Identifier
szgya_web_069
Rights
Creative Commons CC BY-NC-SA 2.5 HU
Rights Holder
SZTE Klebelsberg Könyvtár
Collection
Citation
“Szent-Györgyi Albert a Ferihegyi repülőtéren útitársaival és az őket fogadó Straub F. Brunóval 1973-ban,” SZTE Képtár és Médiatéka, accessed December 5, 2025, https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/26496.