Az ünnepi felvonulás után a Templom tér árkádjai alatt található Nemzeti Emlékcsarnok felavatására került sor

Fájlok

Cím

Az ünnepi felvonulás után a Templom tér árkádjai alatt található Nemzeti Emlékcsarnok felavatására került sor

Leírás

Az ott felolvasott kormányzói kéziratban Horthy Miklós kinyilvánította azt a szándékát, hogy a magyar nemzet élő kiválóságaira is gondolva és az ő munkájukat is elismerve Corvin-láncot és Corvin-koszorút alapít a nagy mecénás király, Hunyadi Mátyás emlékére. Majd a kormányzó és kísérete végignézte a Pantheonban elhelyezett szobrászalkotásokat. Ezt követően a fizikai intézetnél részt vett az egyetem zárókőletételi ünnepségén. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter beszéde után helyére tették a zárkövet, melyen ez a felírás állt: „Menedéket talált az elűzött egyetem”. A kormányzó a következő szavak kíséretében tette meg a zárókőre az első kalapácsütést: „Állítsa az új hajlékot az egyetem a magyar tudás és a magyar jövő szolgálatába.”

Térbeli vonatkozás

Szeged

Létrehozás dátuma

1930. október 25.

Formátum

fekete-fehér

Adathordozó

fénykép

Részegység

Egyetemtörténeti fotóalbum

Azonosító

tudastar-099

Jogok

Creative Commons CC BY-NC-SA 2.5 HU

Jogtulajdonos

SZTE Klebelsberg Könyvtár

Idézet

“Az ünnepi felvonulás után a Templom tér árkádjai alatt található Nemzeti Emlékcsarnok felavatására került sor,” SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka, megtekintve: 2025. január 12., https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/18884.

Kimeneti formátumok

Hozzászólás (regisztráció után)