Életút

Sinkó György Budapesten született 1923. július 20-án.

Édesapja egy budapesti hentesbolt vezetője volt, édesanyja varrónőként dolgozott.

Sinkó György a rákospalotai polgári iskola befejezése után kereskedelmi iskolába járt, könyvelői végzettséget szerzett. Hamarosan dolgozni kezdett, és közben a Semmelweis utcai Nemzeti Zenedében énekelni tanult Rysen Irénnél, később Závodszky Zoltánnál.

Zenei tanulmányait szülei nem támogatták: felesleges időtöltésnek és pénzkidobásnak tartották.

Szorgalma és kitartása azonban meghozta gyümölcsét, hiszen 1946 és 1953 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult Závodszky Zoltán és az olasz származású Luigi Renzi növendékeként. 

Zeneakadémiai tanulmányai mellett 1951–1953-ig a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasaként már kisebb szerepeket játszott, majd elfogadta a Szegedi Nemzeti Színház invitálását, így 1953-tól városunk hűséges művésze lett.

Szegedi bemutatkozása Sparafucile figurája volt a Rigolettóban az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Fontosabb szerepei:

• Csajkovszkij: Anyegin – Gremin
• Mozart: Don Juan – Leporello
• Mozart: A varázsfuvola – Sarastro
• Puccini: Bohémélet – Colin
• Donizetti: Don Pasquale – címszerep
• Verdi: Rigoletto – Sparafucile
• Puccini: Tosca – Angelotti
• Bartók: A kékszakállú herceg vára – Kékszakállú
• Erkel: Bánk bán – Biberach, II. Endre
• Vántus István: Az aranykoporsó – Diocletian

Talán a legtöbbször énekelt, legkedvesebb szerepe Verdi Don Carlos című operájának Fülöp királya.

A színpadi szereplések mellett hamar megízlelte a tanítás örömét is, így később, amikor az aktív színpadi munkától visszavonult, minden figyelmét és tehetségét növendékeire fordította.

Szárnyai alól sok elismert, ma is pályán lévő énekes került ki, többükből ugyanúgy művésztanár lett, aki tovább adja mindazt a tudást, amit Sinkó tanár úrtól elsajátított.

A tartalmas művészi pályát és Sinkó Györgyöt a magánembert egyaránt őszintén bemutatta a 2001-ben megjelent …Ha véget ér a kín című könyvében (Bába Kiadó, Szeged), melyet regényes önvallomásként nyújtott át az olvasóknak. A következő idézetek is ebből származnak.

A városhoz és a Szegedi Nemzeti Színházhoz való hűségét, ragaszkodását így jellemezte:

„Itt Szegeden, hosszú és kíméletlen harcok után megtaláltam önmagamat a színpadon. Áldom a sorsom, hogy ebben a Vaszy-féle »aranyistállóban« lehettem operaénekes.”