Zene, zene, Zenede!
„Bakáts tér, Ferencváros, Budapest, életem első harmadának fontos színhelyei. Hiszen itt születtem, középiskolámat itt végeztem, a sportszeretetet itt oltották belém, majd a művészi pályám kezdetének színhelye is ez a város.
Budapest olyan város, mint az első szerelem, felejthetetlen.
Az úgy kezdődött, hogy győzött bennem a kíváncsiság.
Foglalkozni akartam a zenével, a lényegére akartam tapintani. Egy utcai plakáthirdetés alapján a Nemzeti Zenedébe mentem felvételizni. Sem hallás, sem ritmuspróba, egyenesen szöveges éneklést kértek. Megskáláztattak és utána Székelyhidiné (gyönyörű ősz hajú asszony) rálegyintett, »…ha már annyira szeretne tanulni, hát tanuljon!«
Igaz, hogy a Zenedében tandíjat kellett fizetni, ezért aztán otthon édesanyámnak egy szót sem szóltam, mert még magam sem voltam biztos abban, hogy jót teszek-e vagy rosszat?
Závodszky Zoltán Wagner-tenoristához helyeztek, reményekkel telve jelentkeztem az új tanárnál. Járjak szorgalmasan az óráira, és ő pedig egy hónap múlva megmondja, érdemes-e tanulnom. Ez a beszélgetés annyira felvillanyozott, hogy mindent erre a hónapra feltéve, nagyon szorgalmasan tanultam és egy hónap múlva ezt mondta Závodszky:
– Édes fiam! Magának nagyon is érdemes énekelni tanulni. Karrierje szorgalmán múlik!
Závodszkyt mint embert, apámként szerettem és tiszteltem. Csodáltam sokirányú művészi adottságait és ezek termékeit (énekelt, zongorázott, orgonált, festett, szobrot készített, fordított és dalokat is komponált!). Sokoldalú művész volt, komoly muzsikusi erényekhez segítette tanítványait.
A tanévnek végével Závodszkyt a Zeneakadémia kizárta tanárai sorából, azonkívül, hogy az Állami Operaház nyugdíjaztatta 56 évesen. Helyére egy olasz származású énektanár jött, aki korábban Szegeden tanított: Luigi Renzi. Minden további nélkül elfogadtam tanáromnak, Renzivel jól jártam.
Az operaszakra huszonegyen jelentkeztünk és csak kettőnket vettek fel.
Július 19-én kaptunk egy táviratot, mert az Operaházban meg akarnak hallgatni. Öt-hat áriát kapásból elénekeltem, természetesen Fülöp volt a nagyszám.
Biztos, hogy meglepetést okozhattam, mert Tóth Aladár Igazgató azt kérdezte, hogy »…lenne-e kedved, fiam, ősztől operaházi ösztöndíjas lenni?«”
