Tanítás
„Pedagógusi előképzésben nem részesültem. Az én zeneakadémiai éveim alatt azok kaptak tanári képzést és két év után diplomát, akiket az operaszakra nem vettek fel. Későbbi években, akit felvettek az operaszakra, azok egyben kaptak a tanításhoz szükséges képzést és gyakorlatot is.
Hogy a tanítással szívesen foglalkoztam, annak híre mehetett, mert 1963 novemberében meghívást kaptam a Konzervatórium (Zeneművészeti Szakiskola) igazgatójától egy kisegítési lehetőségre.
1968 nyarán Báthory Sándor főiskolai igazgató (ismételten) behívatott, hogy felkérjen kötelezőtárgyi énekórák megtartására. Természetesen vállaltam és bizalmát elnyerve megalapoztam több évtizedes főiskolai tanári pozíciómat.”
„Minden hangban az utánpótlást kerestem. Akarva-akaratlan az ország délvidékének magánénekesi ellátottsága vezérelt.
Sokan jelentkeztek, mert addigra már híre ment, hogy nálam többen is kétszakosak lehettek.
1974. január 24-én kelt szép kék Oklevélben nyilvánosságra hozhattam: diplomás lettem. Most már semmi akadálya sem volt, hogy ne csak óradíjasként vagy szerződéses alapon taníthassam főiskolai tanítványaimat.
Státusba vétettem! Rövidesen adjunktus, docens majd főiskolai tanárként tanítottam hetvenéves koromig.
Megalapítottam a Vaszy operastúdiót, melynek következő évi programjában már zenekaros, kórusos, teljes opera-előadás szerepelt.”
„Végül is 25 éves színházi működésem mellett és után összesen 35 éven át felsőfokon tanítottam is. Évekre menő gyönyörű elfoglaltság volt ez. Könnyfakasztóan megható jelenetek, küzdelmes órák, kemény összecsapások és harcok jellemezték ezt az időszakot.”



