Az operaházi évek, ösztöndíjasság!

„1951. augusztus hónapban végülis megkezdődött álmaim álma: az operaházi tagságom.

Az engem ért megtiszteltetés annyira lenyűgözött, hogy minden napomat ünnepként kezeltem. 

Mert mit is kaptam? Egy főiskolai operaszakos sikeres felvételit, ahol 21 jelentkező közül kettőnket vettek fel. Ehhez járult hangi fejlődésem töretlen volta. Az operaszakos felvételim alapján »fedezett fel« Mikó András rendezőtanár és nyertem el Lukács karnagy úr szimpátiáját. 

Ekkor már rendszeresen próbáltam és csodálatos miliőbe kerültem. És ez a »Gördülő opera« társulata volt. Az 1952. április 27-én és 28-án Kaposvárott bemutatott Verdi Traviata című operája volt életem első operaénekesi fellépése.

Közben a főiskolán egyre jobban és összefogottabban énekeltem, hála Renzinek és Mikó Andris gondos tanításának. Volt még valaki, aki a legkedvesebb tanárommá lett, ő a pipás Koltay Ferenc karmester-tanár volt. 

Valamikor június elején két nagyszerű vizsgaanyagban szerepeltem, jól. A már sokszor és jól bevált Don Carlos Fülöp-szobaképében és a Verdi remekelte Simone Boccanegrában mint Fiasco. 

Másnap a Minisztériumba felkéretett Csillag Miklós osztályvezető úr, akit akkor helyeztek le Szegedre a Színház új igazgatójaként. Csillagnak annyira tetszett a vizsgaszereplésem, hogy megtette szerződési ajánlatát. Akkor már telítve voltam az operaházi kudarcaimmal és kiutat csak a szinte tálcán kínált Csillag Miklós-féle ajánlatban láttam.

Végül is az 1952/53-as színiévadot 62 operaházi fellépéssel zártam, amely nem megvetendő feladatmennyiség, bár ezek közül csak egy nagyobb szerepem volt (Raimondo), de a többin megtanultam a szakmát és megtanultam főleg becsülni mindazokat, akikkel együtt szerepeltem.”