Szakmai életrajz

Berta Árpád Törökországban (Isztambul)

Berta Árpád 1951. július 28-án született Hódmezővásárhelyen, Berta Árpád és Bíró Erzsébet Judit nagyobbik gyermekeként. A település Susán nevezetű külső részén élt szüleivel és öccsével egy bérelt házban. Általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte – előbbit a Klauzál utcai Általános Iskolában, utóbbit a Bethlen Gábor Gimnázium orosz-angol nyelvi tagozatán. Orosz nyelvből az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 3. helyezést ért el s ez hatással volt későbbi tudományos pályája szempontjából is. A megmérettetés első tíz helyezettje ugyanis felvételi nélkül kerülhetett be orosz szakos egyetemi képzésre – azonban Berta Árpád angol-német szakra szeretett volna jelentkezni. Az eredmény hatására azonban – a jeles érettségit, majd egy katonaévet követően – végül német-orosz szakra iratkozott be 1970-ben. Egyetemi évei alatt meghatározók voltak számára H. Tóth Imre órái, akinél történeti szlavisztikát, ószlávot és óoroszt hallgatott. Eredetileg úgy tervezte, hogy szlavista lesz, s tudatosan készült a tudományos pályára: H. Tóth Imre bevette a diákkörbe, melynek egy idő után a titkára is lett, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia esedékes fordulóin pedig dolgozatokkal szerepelt – azonban végzősként más irányú tanulmányokba is kezdett.

A Szegedi Tudományegyetem elődjén, a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen Szentkatolnai Bálint Gábor, Pröhle Vilmos és Gombocz Zoltán is hirdetett altajisztikai témájú órákat, azonban a Szegedre menekült intézmény falai között csak Mészáros Gyula indított kurzusokat a tárgykörben az 1935–1938 közötti hat szemeszterben – immár viszont kizárólag turkológiai stúdiumokat. Ezt követően kereken három évtizedig szünetelt az altaji nyelvek és azok történetének oktatása Szegeden – 1950-től általában véve is felfüggesztették valamennyi orientalisztikai tárgy művelését. A fordulatot Róna-Tas András szegedi oktatói tevékenységének kezdete jelentette, aki 1968-ban tudományos kutatóként a Finnugor Nyelvtudományi Tanszékre került, s lépésről-lépésre alakította ki azt az új képzési irányt, amely évekkel később az altajisztika szak létrehozásához vezetett. A gyarapodó érdeklődők számára az 1970-es évek elején megszervezte a Kőrösi Csoma Diákkört, amely gyakran tartott együttes felolvasó üléseket más diákkörökkel – így a finnugor szakosokéval, az általános nyelvészetivel és az orosz nyelvtörténetivel. Talán ez lehetett hatással Berta Árpádra, mert amint 1974-ben megteremtődtek a feltételek a Finnugor Nyelvtudományi Tanszéken belül az altajisztika B szak megindításához, arra a fiatal, leendő szlavista is beiratkozott. Itt olyan nagynevű tudósoktól tanult, mint Róna-Tas András, Tardy Lajos, Uray-Kőhalmi Katalin vagy Vásáry István.

A rákövetkező évben elnyerte a német DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst) rangos ösztöndíját és egy évig (1983–1984) Göttingenben, a Georg-August-Universität-en a német turkológia egyik meghatározó alakja, Gerhard Doerfer mellett dolgozott. Hazatérése után a Tanszéki Csoportból önálló szervezeti egységgé vált Altajisztikai Tanszék adjunktusa lett. Röviddel ezután, 1986-ban megvédte kandidátusi értekezését (A tatár nyelvjárások története. Hangtörténeti elemzés), amelyben a volgai tatár nyelvjárási rendszer előzményének a rekonstruálását tűzte ki célul s ezzel megtette az első lépéseket a tatár történeti dialektológia területén. Berta Árpádot 1989-ben nevezték ki egyetemi docensnek, aki egy évvel később, 1990-ben átvette Róna-Tas Andrástól az Altajisztikai Tanszék vezetését. A német újraegyesítés után, 1991–1992 során előbb Humboldt-ösztöndíjas vendégprofesszorként oktatott és kutatott a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem Keleti Intézetében, majd Frankfurt am Mainban, a Johann Wolfgang Goethe egyetemen. S bár marasztalták és több más német egyetemre is hívták, Berta Árpád 1992-ben visszatért a szegedi egyetemre, hogy az altajisztika további hazai építésébe fogjon.

1994-ben német nyelven nyújtotta be akadémiai doktori értekezését (Deverbale Wortbildung im mittelkiptschakischen Türkisch). 1995-ben összehasonlító és történeti turkológiából habilitált, majd 1996-ben, mindössze 45 évesen a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. Disszertációja még ugyanebben az évben megjelent a legrangosabb szakmai kiadónál Wiesbadenben, s nevezték ki egyetemi tanárnak az Altajisztikai Tanszékre. Ugyancsak ebben az évben elnökölte az altajisztika legnagyobb tudományos seregszemléjének, a 39. alkalommal megrendezett Permanent International Altaistic Conference (PIAC) ülését, amelyet 1971 után ismét Szegeden rendeztek meg június 16–21. között.

1997-től ő vezette az egyetem összehasonlító és történeti turkológiai, majd később altajisztikai doktori programját, s még ebben az évben elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat is. 2002-ben átvette az MTA-SZTE Magyar Őstörténeti Kutatócsoport vezetését, majd 2003-tól vezette az MTA-SZTE Turkológiai Kutatócsoportot, ahol több pályakezdő tanítványa számára igyekezett kutatási lehetőséget biztosítani. 2005-ben az uppsalai székhelyű Swedish Collegium for Advanced Studies in the Social Sciences (SCASSS) hívta meg vendégkutatónak, ahol egy évet dolgozott. Irányítása alatt munkálták ki az altajisztika új oktatási programját is – az 1993/94-es tanévtől kezdve a korábbi B szakos képzés helyére az altajisztika A szakos képzés lépett. Mindez a korábbi képzési rendszer átgondolását s kisebb módosítását is szükségessé tette. Ennek eredményeként megerősödött a tanszéken oktatott élő nyelvi képzés, az oszmanisztikai tanulmányok aránya, valamint a tanrendbe épült néhány olyan új képzési elem, amely korábban hiányzott. Az oktatói feladatok ellátása mellett tevékenyen részt vett az egyetem, különösen a bölcsészkar életében. 1993-tól a Kari Tanács tagja, 1997-től a kar általános és tudományos dékánhelyettese és Doktori Tanácsának titkára, 1999-től pedig két cikluson keresztül annak dékánja lett. Ebbéli és tanszékvezetői minőségében szorgalmazta a kétoldalú kapcsolatok kialakítását a szakjához köthető kazak és török egyetemekkel.

Magas szintű oktatói, kutatói és tudományszervezői tevékenysége okán számos társaság és szervezet tagságát nyerte el. 1986-tól a Kőrösi Csoma Társaság választmányi tagja, 1989-től a Societas Uralo-Altaica, 1990-től az MTA Orientalisztikai Bizottságának és a Szegedi Akadémiai Bizottságának a tagja. 1990–1996 között a szegedi Őstörténeti Munkaközösség, 1994-től az MTA Orientalisztikai Bizottsága Belső-ázsiai és Altajisztikai Munkabizottságának elnöke, 1997-től a MAB (Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság) Nyelvészeti, Klasszika-filológiai és Orientalisztikai Tudományági Szakbizottságának, 1998-tól az MTA közgyűlésének, a JATE Doktori Tanácsának, az OTKA Társadalomtudományi Kollégiumának, valamint a Keleti Kereskedelmi Akadémia elnökségének a tagja. 2000-től a Török Nyelvtudományi Társaság tiszteletbeli tagja. Nagy hangsúlyt fektetett a szakmai kiadványok, folyóiratok, sorozatok fejlesztésére is: 1992-ben lett a Studia Uralo-Altaica, valamint a Néprajz és Nyelvtudomány című sorozatok társszerkesztője, alapítója volt az 1993-ban indított Journal of Turkology című nemzetközi periodikának, 1996-tól a Studia Etymologica Cracoviensia, 1997-től a Turkic Languages, 1998-tól pedig a Nyelvtudományi Közlemények című szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. Munkásságát 1988-ban Kuun Géza-díjjal, 2006-ban Szent-Györgyi-díjjal ismerték el.