Skip to main content
SZTE Képtár és Médiatéka

...és 1945 után

Szovjet tisztek társaságában Budapesten, 1945 februárjában

Szent-Györgyit 1945 februárjában Budapesten Molotov külügyminiszter utasítására a frontvonalról menekítették ki az oroszok és helyezték biztonságba családjával együtt Malinovszkij marsall főhadiszállásán, Enyingen. Szent-Györgyi és családja 1945 január-februárjában legfelsőbb utasításra Malinovszkij marsall főhadiszállásának vendégszeretetét élvezhette úgy egy hónapig. 1945 júniusában pedig meghívták a Szovjetunióba egy hivatalos akadémiai ünnepségre, aminek végeztével még három hetet töltött az országban, tanulmányozta a köztársaságok életét, a tudomány helyzetét.

Szent-Györgyi tehát 1945 után a szovjetek által respektált ember lett.

Ilyen előzmények után érthető, hogy Szent-Györgyi is úgy gondolta, hogy másféle világ következik. Jónéhány kortársával együtt nagy reményekkel nézett a kibontakozni látszó demokratizálódási folyamat elé. Ez volt az az időszak Szent-Györgyi életében, „amikor ahelyett, hogy keserű ellenkezésben állt volna a társadalommal, a társadalmat próbálta meg saját elveire átformálni” – így foglalta össze barátja, Bay Zoltán fizikus.

Pjotr Leonyidovics Kapica szovjet fizikus, aki közvetíthetett a szovjet hatalom felé Szent-Györgyi kimenekítése érdekében
A kép forrása a Wikipédia