Erőfeszítések Ráth István kiszabadítására

Szent-Györgyi felesége táviratban jelezte Ráth eltűnését férjének Svájcba. Szent-Györgyi táviratban kérte Rákositól, majd Dinnyés Lajos miniszterelnöktől barátja szabadon engedését, mindhiába. Ezután a Szovjet Tudományos Akadémián keresztül, amelynek tagságát 1947 tavaszán nyerte el, táviratozott Molotovnak: azzal fenyegetőzött, hogy ha nem engedik ki Ráthot, nemzetközi sajtókonferenciát fog tartani, amelyen elmondja, hogy mi történik Magyarországon. Van egy „freudi elszólás” is a visszaemlékezéseiben ezzel kapcsolatban: ő „szabadlábon” és Svájcban volt, tehát ezt megtehette (azaz örült, hogy szabadlábon volt, és nem börtönben).

Ráthot szabadon engedték, útlevelet is kapott, és Szent-Györgyi feleségével sikeresen elhagyta az országot.

A Kis Ujság újabb cikkel „magyarázta meg” a történteket. A napilap 1947. július 3-i számában Váratlanul megkerült Ráth István, a Servita vezérigazgatója címmel tudósított.

Ráth az újság munkatársának „elmondta” eltűnésének érdekes történetét.

• Eszerint néhány nappal ezelőtt egyik munkatársát kereste fel Szeged környékén, akivel egy gyermekasztma elleni szer előállításán dolgoznak.
• Hirtelen elhatározásból ment el, családját nem értesítette.
• Kicsit hosszabbra nyúlt Szeged környéki tartózkodása.
• Ráadásul olyan helyen volt, ahol újság, telefon sem volt, így az újságok tartalmáról sem értesült. De utasította ügyvédjét, hogy cáfolja meg a róla megjelent cikkeket.
• A cikkíró többször kiemeli, hogy Ráth Szent-Györgyi közeli munkatársa és hogy milyen érdemei vannak a hazai penicillinellátásban.
• Végül Ráth doktor mosolyogva megígérte, hogy nem fog többet eltűnni.

Szent-Györgyi Svájcban látta meg Ráth István testén a verések okozta sebeket. Azért verték, hogy bevallja, hogy az angoloknak kémkedik.

Ezt látva így szólt:

„Ezek közé az elvetemült csirkefogók közé ő nem megy haza, és addig nem teszi be a lábát Magyarországra, ameddig ez a bűnös rendszer uralmon van.” (Idézi Bay Zoltán in: Az élet erősebb. Budapest–Debrecen, Püski–Csokonai, 1990; p. 200.)