A filozófia egyetemi oktatásának szellemisége (1921–1948)
A kapuit Szegeden megnyitó egyetem szellemiségét döntő részt a kolozsvári tradició, illetve a két világháború közötti politikai kurzus oktatás- és tudománypolitikában is megnyilvánuló ideológiája határozta meg. Ennek megfelelően az egyetem vezetése (a kultusztárcával összhangban) az egyetemben olyan intézményt látott, amely alapvetően az állampolgári nevelésre (tanításra), a szakképzésre (hivatásra képzésre) és a tudósképzésre (kutatásra), összességében a nemzet vezető társadalmi rétegének a kiképzésére hivatott. Noha a napi politika befolyásától igyekezett távoltartani magát az egyetem, s az ismeretszerzésre helyezték a fő hangsúlyt, mindezt csak úgy tartották megvalósíthatónak, ha mind a tudományos kutatást, mind pedig az ifjuság nevelését a "nemzeti eszmével és nemzeti érzülettel fenntartott szoros kapcsolat" határozza meg. E szellemiség képviseletében a filozófiára kettős feladat hárult. Egyrészt mint az általános tudást és műveltséget megalapozó, a szellem szabadságát felmutató, egyetemes emberi tudáskincset átörökítő, gondolkodásmódot és értékrendet közvetítő elméleti tárgy volt jelen az oktatásban. Másrészt viszont olyan tárgyként, amely a "kurzusideológiával" összhangban igyekezett megalapozni a nemzeti érzelmű, az ország vezetésére hivatott ifjuság képzését, vagyis olyan tárgyként, mint amelynek felelősége van az ifjuság nemzeti orientáltságú nevelésében. A filozófiai és neveléstudományi előadások együttes meghirdetése is ezen utóbbi elvárást támasztotta alá.
Bartók ugyanakkor a direkt napi "nemzetpolitikai" befolyástól mentesíteni kívánta a filozófia oktatását. Ugyancsak az általános tudás megalapozásának és a nemzeti/világnézeti nevelésnek a kettőssége nyilvánul meg a két világháború közötti időszak tanrendi témaválasztásaiban. Ennek érzékeltetésére elegendő néhány példát említenünk. Bartók a filozófia egyetemes gondolatainak közvetítése igényével rendszeresen hirdetett A philosophia egyetemes története címen előadásokat, illetve hasonló rendszerességgel tartott lélektani, etikai, esztétikai és logikai kurzusokat, ugyanakkor mindig fontosnak tartotta, hogy olyan filozófiai stúdiumokat is hirdessen, amelyekben kifejeződik a sajátos magyar érzület- és gondolatvilág. Így például előadásokat tartott a magyar filozófia történetéről, Arany János és Vörösmarty Mihály szellemi alkatáról, Petőfi lelkületéről, illetve Faj, nép, nemzet címmel a nemzeteszme problematikájáról.
A nemzeti tematika jelenléte az oktatásban Bartók részéről ugyanakkor egy sajátos filozófiai nézőpontot feltételezett. A gondolkodás nemzeti/világnézeti meghatározottságát csak filozófiai alapokon tudta elképzelni, amennyiben szerinte a filozófia egyetemes értékeinek, a klasszikus filozófiai gondolatoknak kell szerepet kapniuk a nemzeti problematika teoretikus feloldásában. Szerinte ezen értékek és gondolatok közvetítése nemzeti érdek is egyben. A filozófiáról alkotott nézetei ahhoz az akkor tradícionálisnak mondható felfogáshoz közelítettek, amely – böhmi alapokon – a filozófiát olyan univerzális és érdek nélküli gondolkodásmódnak tartotta, amelynek elsajátításával a nemzeti kultúra is gazdagodik. A filozófia szerinte mindenek előtt az ismeret problémájával foglalkozik, az ‘Egészről’ alkotott elméleti tudás akar lenni, amelynek feltétlenül rendszerben, rendszer-szerű gondolkodásban kell megnyilvánulnia. Bartók oktatói és filozófusi tevékenységét alapvetően ezen álláspont határozta meg.
Az 1921-es áttelepülést követő első tanévben a különböző karokon tanuló hallgatók összlétszámához (1007 fő) képest meglepően kevés a Bölcsészeti-, Nyelv- és Történettudományi Karra beiratkozott hallgatók száma. Mindössze 29 rendes és 10 rendkívüli hallgatót regisztráltak az évkönyvek. A következő években lassan emelkedett a létszám, így például 1924/25-ben 48 rendes és 2 rendkívüli, 1930/31-ben már 215 rendes és 3 rendkívüli hallgató íratkozott be a karra. (Mindennek a filozófia oktatása szempontjából azért van különös jelentősége, mert elsősorban ezen hallgatók voltak a filozófiai képzés alanyai, noha a karok közötti áthallgatás lehetősége adott volt a diákok számára, sőt Bartók hirdetett is olyan filozófiai előadásokat, amelyek valamennyi kar hallgatóinak szóltak.)
Kibédi Varga Sándor
(1902–1986)
A karra beíratkozott hallgatók alapvetően a tanszabadság elve szerint választhattak a tanrendben meghirdetett órák küzül. Az előadások kiválasztásának szempontjairól az éves tanrendek mindössze annyit állapítottak meg, hogy azok legyenek összhangban a kar általános követelményével, amely nyolc féléven át heti 20 óra hallgatását írta elő kötelezően, melyekben a filozófiai jellegű stúdiumok is benne foglaltattak. Az előadásokat a hallgató saját tanulmányi céljai szerint választhatta ki, tanrendjét annak megfelelően állíthatta össze, hogy középiskolai tanári oklevelet, vagy bölcsészdiplomát kívánt szerezni. A tanári pályára készülők választott szaktárgyukon kívül más tudományterületekről - így filozófiából - is kötelesek voltak előadásokat hallgatni. A szaktárgyak mellett az I-II. évben a filozófiai tárgyak közül (lélektan, logika, etika és filozófiatörténet) hármat kellett felvenni, míg a III-IV. évben pedig egy-egy addig még nem hallgatott filozófiai tárgyat. A tanári pályára készülők a Tanárképző Intézet óráit és gyakorlatait is kötelesek voltak látogatni, köztük a filozófia oktatásával kapcsolatos módszertani foglalkozásokat is, amennyiben az egybeesett választott szaktárgyukkal. Azon hallgatók esetében, akik nem kívántak tanári oklevelet szerezni, a teljes tanszabadság elve érvényesült, s az egyetem doktori szabályzatának értelmében saját belátásuk és érdeklődési körük szerint állíthatták össze tanrendjüket, azzal a követelménnyel a háttérben, hogy a négy évi rendes hallgatás után letehető doktori szigorlaton egy fő és kettő melléktárgyból kellett eredményesen szerepelniük. Néhány kivételtől eltekintve a filozófia döntő részt melléktárgyként szerepelt mind a bölcsészdoktori, mind pedig a tanárminősítő szigorlatokon. Ilyen kivétel volt (Kibédy) Varga Sándoré, aki Bartók tanítványaként filozófia főtárgyból summa cum laude minősítéssel, Sub uspiciis Gubernatoris, vagyis kormányzói kitüntetéssel kapott bölcsészdoktori oklevelet 1924-ben, s aki a későbbiekben magántanárként előadásokat is hirdetett az egyetemen.
A tanrendi kimutatásokból világosan kitűnik, hogy ugyan a tanszabadság elve érvényesült, de az első években alig került több előadás meghirdetésre, mint amennyit kötelezően fel kellett venni filozófiából. A diákok választhattak ugyan, csak - főként a huszas években - nem nagyon volt miből. A félévenként kötelező filozófiai jellegű stúdiumokat valamivel könnyebb volt összeállítani a harmincas években, ekkor ugyanis már átlagosan 6-10 meghirdetett előadás közül lehetett választani, majd a negyvenes években ismét némi visszaesés mutatkozott óraszámok tekintetében.
A hallgatók filozófiai gondolkodásmódra való ösztönzését, a filozófiai témákban való kutatások elősegítését szolgálta az évi rendszerességgel meghirdetett pályatételek rendszere, mely komoly pénzjutalomban részesítette a nyertes hallgatókat. A pályázóknak minden évbe előre magadott témában volt lehetőségük pályamunkáik elkészítésére. Ilyen megadott téma volt például Platón és Plotinosz tanának összevetése, Kant magyarországi hatásának elemzése, vagy éppen Böhm Károly logikai értékekről szóló tanának vizsgálata. A pályamunka minden esetben elmélyült kutatómunkát igényelt, s bár nem minden évben adták ki a díjat, a pályatételek rendszere szinvonalas dolgozatok elkészítésére ösztönözte a hallgatókat.