Suki Béla

S.B.-foto.jpg

Bár Suki Béla sohasem tartozott a tanszék kötelékébe, de közvetett módon, tanítványai (Csejtei Dezső, Dékány András, Simon Ferenc) révén évtizedekig érzékelhető volt jelenléte. Legendás személyisége, nyitott szellemisége és különleges alakja nagy hatással volt tanítványi körére, s mint ilyen, igazi 'szegedikum', vagy még annál is több. Filozófus cigányprímás ugyanis nem nagyon lelhető fel sem közel, sem távol, sem a filozófia, sem pedig a zene világában. Heideggerről és Hegelről írott könyvei épp úgy hatással voltak környezetére, mint a rendszeres elmélyült kocsmai beszélgetések, vagy az est végén (netán egy gimnáziumi tanóra keretei között) előkapott hegedű, ami ha megszólalt, a zene és a filozófia szellemét egyszerre hívta életre.Tanítványai legendákat meséltek róla, amelyeket hallgatva csak sajnálhatjuk, hogy nem lehettünk jelen egy-egy ilyen Heideggerről szóló kocsmai beszélgetésen, vagy gimnáziumi tanórán.

Suki Béla emléktáblája, amelyet törzshelyén, a szegedi Tiszavirág vendéglő falán helyeztek el

Transparent divider

„Legnagyobb munkája, mely Martin Heidegger filozófiájának alapkérdéseiről szól, 1976-ban jelent meg. Annak előszavában sem tagadja meg önmagát a főtanárúr, nem mond le arról, hogy mégis csak marxista módon (mert mindig hű maradt filozófiai eszményeihez) bírálja a polgári valóságot, melyet valahogy mindig is utált; ám ezt egy neves fizikus szavaival teszi, Heisenbergével, s mintha így kiábrándultabban láttatná ezt a mi jövőnket, melynek már nem asztalvendége: „Az emberiség, anyagi hatalmának látszólagos kiterjesztésével, egy olyan hajóskapitány helyzetébe kerül, akinek hajója oly mértékben csak vasból és acélból épült, hogy iránytűje az északi irány helyett már csak a hajó vastömegére mutat. Ilyen hajóval többé semmi úticélt sem lehet elérni, a hajó már csak körben forog..."
1981-ben jelent meg a Gyorsuló idő sorozatban Hegel-könyve, de akkor már szinte nem is maradt idő.”

Veress Miklós: Sorsszimfónia – egy hegedűre. Suki Béla emlékezetének.
In.: Tiszatáj, 1996. április., pp. 42-49.