Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetem egykori kiváló hallgatója, Szeged város díszpolgára

Karikó Katalin kutató-biológus portréja

A Szegedi Tudományegyetem virtuális kiállítás formájában kíván tisztelegni egykori kiváló hallgatója

Karikó Katalin

kutatásai és világhírt hozó tudományos sikerei előtt.

Szándékunk szerint olyan folyamatosan bővülő gyűjteményt építünk, amely méltó módon mutatja be a mára világszerte ismertté vált személyiség életútját, az őt ért kezdeti hatásokat, az alma matertől kapott indíttatásokat és kutatásainak első időszakát. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont úttörő szerepét a biológiai kutatások 1970-es éveiben, és büszkén emlékezünk éppúgy Karikó Katalinra, mint egykori mestereire. Karikó Katalin mRNS-hez kapcsolódó kutatásait mindezek együttes hatása indította el, így kerülhetett a világjárvány idején a várakozások középpontjába. Az első, klinikailag engedélyezett Covid–19 elleni vakcina kifejlesztésének alapját a vázolt  életút több évtizedes kitartó mRNS-kutató munkája és szabadalma hozhatta el az egész világ számára.

Az anyagok gyűjtése, gondozása Újszászi Ilona (SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság) kezdeményezéséből valósult meg. Az idegen nyelvű cikkek fordítását Vajda Attila készítette el. A kiállítást rendezte a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Szaklevéltára és Klebelsberg Könyvtára. A közzétett anyagok engedélyét az SZTE Klebelsberg Könyvtár saját felhasználásra kapta meg a jogtulajdonosoktól, ezek további közzétételéhez nem járulhat hozzá.

Transparent simple flourish png - Black Scroll Design - Single Line Clipart

A kiállítás készítésében közreműködtek:
Csengődi Erika, Gausz Ildikó, Hernek István, Keveházi Katalin, Kokas Károly,
Laczkó Sándor, Nacsa Kálmán, Pálfy Anna, Pap Kornélia, Újszászi Ilona, Vajda Tamás

Válogatás az SZTE Klebelsberg Könyvtár
Képtár és Médiatéka adatbázisából