Arany-iskolás voltam! Visszaemlékezés az általános iskolai évekre 50 év távlatából

1961-1969 között voltam az Arany János Általános Iskola tanulója. Ebben az iskolában tanultam meg írni, olvasni, és itt sajátítottam el a tudományos munkámhoz nélkülözhetetlen természettudományi alapismereteket is.
              Visszagondolva az Arany iskolában eltöltött 8 feledhetetlen évre, elsősorban a
táborozások, kirándulások, szakköri foglakozások és őrsi összejövetelek jutnak eszembe. Az iskolatársaimmal való boldog együttlét is meghatározó élményem lett. Tanítóimra, tanáraimra a mai napig nagy szeretettel gondolok, és szerencsésnek tartom magam, mert kiváló pedagógusok tanítottak.
             A zsidó iskolában Karsai Irénke tanító nénitől tanultam a betűvetést. Az osztályban sokan már “régi” barátaim voltak, hiszen Ágotai Lacival, Márta Marcsival, Móri Jucival, Ábri Pistivel, Göőz Imivel és Mokó Sanyival egy utcában laktunk (a Marjalaki utcában), és már óvodás korunkban is sokat játszottunk együtt.
            Második osztályban Nagy Margit, harmadikban és negyedikben dr. Borók Imréné, Esztike néni voltak a tanítóim. Ők a Rézműves, illetve a Munkácsi utcai iskolában tanítottak.
           Nagy élmény és nagy büszkeség volt, amikor ötödik osztálytól végre a “fenti” iskolába (értsd: az Arany János utcai épületbe) járhattam. H. Tóth István tanár bácsi élővilág órái nagyon emlékezetesek maradtak. Ősszel kirándultunk, ismerkedtünk lakóhelyünk növényeivel, faleveleket gyűjtöttünk a Koronakertben. A szertárban is sok érdekesség volt: kitömött állatok, például réti sas, bagoly és görény, no meg spirituszban lévő méteres galandféreg, amely mindig borzongással töltött el.
            A kémia alapjaival is ekkor kezdtem ismerkedni a frissen diplomázott, nagyon lelkes Kiss Bakonyi Ágnes (Juhász Zoltánné) kiváló tanárnő óráin. Annyira megkedveltem a kémiát, hogy a tanárnő kémia szakkörére is eljártam. Akkor még nem tudtam, milyen meghatározó lesz a kémia a későbbi munkámban, hogy majd egyszer biokémiából írom a doktori disszertációmat, hogy Amerikában a biokémia tanszéken is tanítok majd, és hogy a kémia elengedhetetlenül fontos lesz a mindennapi munkámban. Emlékszem, amikor a kémia szakkörön fogpiszkálóval kötöttünk össze színes gyurmából készült atomokat mindenféle vegyületté. A legizgalmasabb feladat talán a sókristályok készítése volt, amikoris túltelített sóoldatba merítettünk egy cérnát, és napokig vártuk, hogy kiformálódjanak rajta a kristályok.
            Emlékezetes volt a fotószakkör is, amelyet Herczeg Gyula tanár bácsi tartott vasárnap délelőttönként az úttörőházban. Megtanultunk filmet előhívni, és képeket exponálni fotópapírra a sötétszobában. A felvételek nagy részét tanár bácsi készítette az iskolai rendezvényeken, kirándulásokon, de mi is készíthettünk a filmekről képeket, ha egy-egy fotót szerettünk volna megőrizni magunknak. Évtizedeken át hasznosítottam a szakkörön tanultakat, amikor kutatóként magam készítettem fotókat tudományos munkáimhoz, és hívtam elő a diákat előadásaim szemléltetéséhez.
           Rendszeresen jártam énekkari próbákra is, mert nagyon szerettem a többiekkel együtt énekelni. Igaz, nem volt túl jó hangom, de szerencsémre Tóth József tanár bácsi mindenkit bevett az énekkarba, aki eljárt a próbákra, és szeretett énekelni.
           Herczeg tanár bácsi és Jakab Sándorné tanárnő tartotta a gyakorlati foglalkozásokat, amelyek szintén a kedvenc óráim közé tartoztak, különösen a gyakorlókerti munkát szerettem. A nyári szünetben is rendszeresen kibicikliztem a “gyakszi kertbe”, ahol mindenféle növényápolási, betakarítási munkát végeztünk. Jutalmul részt vehettem néhány őszi autóbuszos kiránduláson, amelyek közül a legérdekesebb a Dunakanyarba tett túra volt.
           Az általános iskolás évekből a nyári úttörőtáborok maradtak a legemlékezetesebbek. Először 1965-ben még kisdobosként voltam nyári táborban, amelyet iskolánk egy bakonyi kis falu, Városlőd közelébe szervezett. Akkoriban az efféle táborozások jó lehetőséget biztosítottak az iskolásoknak arra, hogy megismerjék Magyarország tájait, hiszen a szülők többségének sem autója, sem ideje nem volt, hogy messze tájakra kirándulni vigye gyermekeit. Egy nagy hegy lábánál felállított sátortáborban laktunk két héten át, és innen indultunk el reggelente a környék nevezetességeit megnézni. Kirándultunk Veszprémbe, voltunk üzemlátogatáson a herendi porcelángyárban, az ajkai alumínium művekben, és életemben ekkor fürödtem először a Balatonban. Igazi tábori körülmények között laktunk, a tábort körülölelő patakban mosdottunk, az ételt néhány szülő főzte a tábori konyhán.
             A következő évben a Mecsekben, Magyarhertelenden táboroztunk. Ott is sátorokban laktunk, szalmazsák volt az ágyunk. A kora reggeli zászlófelvonások után kirándultunk a közeli városokba, pl. Pécsre, Komlóra, végigjártuk az abaligeti csepkőbarlangot, felmásztunk a siklósi várba, ami akkoriban különösen nagy élmény volt, hiszen a népszerű “A Tenkes kapitánya” című filmet ott fogatták pár évvel korábban. Az 1966-os angliai foci világbajnokság is éppen a táborozás idejére esett. Ma is emlékszem, amikor a 3:1-es magyar-brazil meccs után győzelemittasan masíroztunk éjszaka a falu kultúrotthonából vissza a táborba.
             Meghatározó esemény volt minden évben az általános iskolai tantárgyi versenyeken való részvétel. Nagy lelkesedéssel készültem ezekre a versenyekre. Indultam földrajz, számtan, kémia és élővilág versenyen. Szerettem tanulni, és mindig mindent tudni akartam. Az élővilág versenyeken voltam a legsikeresebb, hetedikes koromban a megyei versenyen 3. lettem, nyolcadikban pedig első helyezettként kerültem be az országos döntőbe, ahol harmadik lettem. A versenyeken elért eredményeimért az lett a jutalmam, hogy 1968 nyarán Csillebércen, a következő évben pedig Tokajban táborozhattam. Ezekben az úttörőtáborokban együtt nyaraltam olyan gyerekekkel, akik később az egyetemen évfolyamtársaim lettek, és ma biológus kutatóként dolgoznak.
             A közösségi életre, az iskolatársakkal a tanítási órákon kívüli együttlétekre elsősorban az őrsi foglalkozások adtak alkalmat. Mint szorgos úttörők papírt és vasat gyűjtöttünk, meglátogattuk a ládagyárat és több helyi üzemet, megismerkedtünk a dolgozókkal és a gyár termékeivel. Felkerestünk veteránokat, akiknek az elbeszéléseit lejegyeztük az őrsi naplóba. Karácsonykor a szociális otthon lakóinak adtunk ünnepi műsort. Az őrsi órákon jutott idő játékra is, hócsatákat vívtunk, vagy teadélutánt rendeztünk, ahová az örök rivális kossuthosokat is meghívtuk.
              Osztályfőnökünk, a mindig kedves és megértő Ruzsinszki Jánosné, Rózsika néni volt, aki történelmet és magyart tanított, összefogott minket, és nagyszerű közösséggé formálta osztályunkat. Sok általános iskolai társam később a gimnáziumban is osztálytársam maradt. Kovács Ani (Rácz Jánosné) - örök barátném - 4 éven át volt padtársam az Aranyban, és még 4 éven át a gimiben is.
             Az általános iskolai találkozókra rendszeresen összejövünk, és mindig nagyon örülünk egymásnak. Az Arany-iskola meghatározó szerepét főként abban látom, hogy az alapismeretek elsajátítása mellett megtanultuk a közösségi élet szabályait, megtanultunk egymásra figyelni és a rászorulókon segíteni. A tanórákon kívüli foglalkozások jelentős szerepet játszottak abban, hogy a személyiségünk formálódjon, hogy életre szóló barátságokat kössünk, és segített megtalálni azt a tevékenységet is, amelyet örömmel csinálunk, amely életünk későbbi szakaszában a hobbinkká vagy hivatásunkká vált.

A visszaemlékező: Karikó Kati

2019

[A szöveget Karikó Katalintól kaptuk meg közzétételre és felhasználásra virtuális kiállításunk számára, Újszászi Ilona, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság munkatársának segítségével, amelyet ezúton is köszönünk.]