Szegedi Biológiai Kutatóközpont – kutatási alapok és személyes kapcsolatok

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont megalapítását a biológiai tudományok erőteljes fejlődése hívta életre. Az 1960-as években egyre inkább lehetővé vált az élettani jelenségek fizikai és kémiai alapú vizsgálata. Szintén a biológiai alapkutatások erősödését eredményezte az a felismerés, hogy az orvosi és agrártudományok sem tudnak kellő ütemben fejlődni magukban. Egy szegedi akadémiai telephely létrehozása azonban komoly politikai és tudományszervezési vitákat váltott ki a kezdet kezdetén. Az MTA Biológiai Osztályának vezetése nehezen adta hozzájárulását a vidéki telepítéshez, amely aggodalmaik szerint a "biológiatudomány lassabb fejlődéséhez" vezetett volna. A korszak decentralizációs kultúrpolitikája azonban Szeged javára döntött.

A központ alapkőletétele az akkor fontos dátumként jelölt 1968. április 4-hez köthető. A gyorsütemű építkezéseknek köszönhetően, pontosan három évre rá, 1971 áprilisában Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia elnöke ünnepélyes keretek között avatta fel az első szakaszban felépült szárnyat. Az épület ekkor már otthont adott mind a négy – Növényélettani, Genetikai, Biofizikai és Biokémiai – intézetnek, ahol el is kezdődött a tudományos munka. Az eredeti elképzelések szerint a "bioreguláció kérdése", azaz az életfolyamatok szabályozásának tanulmányozása került a kutatás középpontjába. Úgy tervezték, vizsgálják a gének működésének, egyes anyagcsere-folyamatoknak a szabályozását, a szervezet védekezőmechanizmusainak kialakulását, az energia átalakítását a fotoszintézisben és a fotoszintézis egyes elemeinek létrejöttét. Hangsúlyosan kívántak foglalkozni a növényi anyagcserével, különösen a növényi vírusrezisztenciával. Terveik között helyet kaptak a növényi, a rovar- és az emberi genetika egyes kérdései is.

Szent-Györgyi Albert az SZBK avatóünnepségén

Az SZBK hivatalos születésnapja 1973. október 11., az épületavatás dátuma. Az intézmény szellemi atyja, az MTA akkori alelnöke, az első főigazgató, a Biokémiai Intézet vezetője Straub F. Brunó akadémikus. A további intézetvezetők - Alföldi Lajos (Genetika), Farkas Gábor (Növényélettan), Garay András (Biofizika) - mellett az avatóünnepség díszvendége volt a hajdani szegedi kutató, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert is.

A kutatásoknak kezdetben különösen nagy lendületet adott az ENSZ 1,25 millió dollár értékben kiosztott, úgynevezett UNDP-támogatása (United Nations Development Programme), amely rendkívüli összeg volt a magyar szocialista tudományos életben. Az országban szinte egyedi módon külföldi tanulmányutak finanszírozására, konferenciák szervezésére, neves tudósok meghívására nyílt ezáltal lehetősége a szegedi központnak. Az intézet gyorsan bekerült a nyugati tudományos élet áramlatába.

Venetianer Pál a Szegedi Biológiai Központ laboratóriumában

A Magyarországon nagy múltú biofizikai kutatások ösztönzőleg hatottak – az egyetem biofizikai tanszékétől immáron független – Biofizikai Intézet alapkutatásaira. A kialakított munkacsoportokban az élő rendszerekben felvetődő tudományos kérdések fizikai szemszögű tanulmányozása folyt, részben az élettelen anyag fizikai-kémiai tulajdonságainak vizsgálatára kidolgozott műszerekkel és módszerekkel. Kezdetben három kutatócsoport látott munkához, ezek a biológiai aszimmetriát, a membránok elektromos és fizikai tulajdonságait, valamint az idegrendszerben lejátszódó jelátvitel mechanizmusát kutatták. Hamarosan azonban egy negyedik csoporttal is bővült az intézet tevékenységi köre.

Tomasz Jenő az RNS-laborban (1980)

Számos meghatározó személyiség érkezett ekkor Szegedre, közöttük Tomasz Jenő, aki az utóbbi, a nukleotid-kémiai csoport vezetője lett. A kis létszámú munkaközösség kutatási témáját ő maga határozta meg. Első munkatársai Simoncsits András, Bottka Sándor és Ludwig János voltak. Velük kezdetben viszonylag egyszerű nukleotid-származékok szintézisével és jellemzésével foglalkoztak. A munka egy néhány évvel korábban izolált természetes nukleotid-anhidrid szerkezetigazoló szintézisével indult. Az intermedier szintézisében az ammónium-hidroxid víz helyett történő alkalmazása nem várt eredményhez, addig nem ismert nukleotid-származékok felfedezéséhez vezetett. Ezek a kísérletek a jóval később elterjedt DNS-szintézis előfutárának is tekinthetők.

Karikó Katalint, a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként ekkor, 1978-ban hívta meg Tomasz Jenő munkacsoportjába. A nukleinsavak szerkezetének és funkcióinak megismerésére alapuló molekuláris biológia éppen ebben az időszakban vált világszerte az élettudományok meghatározó tudományterületévé. A kutatóműhely, amelyhez Karikó Katalin is csatlakozott doktori tanulmányaival, az akkor felfutóban levő diszciplína világszínvonalát képviselte. Ők voltak az "RNS-labor". Karikó Katalin a Genetikai Intézetbe távozó Simoncsits András asztalát kapta meg.

A fehérjét kódoló, úgynevezett mRNS nagyon hosszú, több száz, illetve ezer nukleotidot tartalmaz. Ekkor még mRNS-t nem tudtak készíteni, mert az enzim, az RNS-polimeráz, amelyet ma használnak, még nem állt rendelkezésre. Így a 70-es évek végén, amikor még csak nagyon rövid, 3-4 nukleotidból álló RNS darabokat tudtak kémiailag szintetizálni, Karikó Katalin feladata e molekulák antivirális hatásának vizsgálata volt. Az antivirális molekulák keresése a gyógyszergyártók egyik fontos érdeklődési területe volt, így a projektet a Chinoin támogatta. Ludwig Jánossal feladatul kapták a molekula szintetikus előállítását, valamint sejtbe vitelének megoldását. Ekkor kísérleti körülmények között még csak elektroporációval sikerült a molekulát bejuttatni, ez azonban emberen nem alkalmazható, így a finanszírozásuk hamarosan megszünt. Ezzel párhuzamosan Karikó Katalin bekapcsolódott a Biokémiai Intézet több kutatási projektjébe is Duda Ernő és Kondorosi Éva mellé.

Karikó Katalin az RNS-laborban (1980)

A Tomasz-féle labor számos eredménnyel büszkélkedhetett. Az intézetben írták le először a nukleotidkémia kutatói a legegyszerűbb nukleozid-foszfodiamidátokat, ezeket a töltéssel nem rendelkező nukleotid-származékokat, és módszert dolgoztak ki általános szintézisükre is. Sikeresen szintetizáltak polinukleotidokat is, amelyek a biológiai örökítőanyag (DNS, RNS) modelljének tekinthetőek. Feltűnést keltő eredmények közé sorolható Simoncsits András RNS-szekvenálási módszere. A laborban végzett munka jelentősége az is, hogy Karikó Katalin itt kezdett el vírusokkal dolgozni és először használt módosított nukleozidot.

A Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetének laboratóriuma

A kutatócsoport megszüntetése után, az SZBK Biofizikai Intézetben szerzett szakmai tapasztalatokkal felvértezve Karikó Katalin 1985-től az Amerikai Egyesült Államokban, Philadelphiában folytatta a kutatómunkát, ami a Szegeden megismert témához sok szálon kötődött, s annak szerves folytatása volt. 

A kutatónő 1997 karácsonyán így írt Philadelphiából Tomasz Jenőnek: "Sanyi [Bottka Sándor] látogatásakor felidéztük a régi szép időket, amikor még mindketten a maga csoportjában dolgoztunk. Úgy tűnik, hogy még most is mindenki nukleotidokkal foglalkozik a kis csoportunkból, s erre igazán büszke lehet. Én meg vagyok sorsommal elégedve, s hálás vagyok magának, hogy elindított ezen a pályán."

Szegedi Biológiai Központ Növényélettani Intézetének kísérleti telepítései

Egész életemben "berepülőpilóta" voltam: Orosz László genetikussal beszélget Kapitány Katalin. In: Természet Világa, (131) 1. pp. 12-16. (2000)

Sulyok, Erzsébet: A főigazgató a múltbeli lendületről és a jövő esélyeiről: Az SZBK negyedszázada. In: Délmagyarország, (86) 276. p. 3. (1996)

B., P.: Sajtótájékoztató a Szegedi Biológiai Központban: az alapkutatás a jövő szolgálata. p. 8. (1987)

Halász, Júlia: Az első hazai genetikai kongresszus után: "rémítő álmok" helyett "csodák": biztató jelek a hazai egyetemeken. In: Esti Hírlap, (32) 104. p. 3. (1987)

Montskó, Éva: A leghosszabb mesterséges gén. In: Magyar Nemzet, (50) 263. p. 10. (1987)

Montskó, Éva: A szegedi a leghosszabb: DNS-lánc 1800 alapegységből. In: Magyar Nemzet, (50) 165. p. 3. (1987)

Simoncsits, András: A világ leghosszabb mesterséges génje. In: Delta, (21) 12. pp. 18-19. (1987)

Stein, Zoltán: "Mindent egy lapra tettünk fel": a leghosszabb DNS-lánc. In: Csongrád Megyei Hírlap, (44) 237. p. 3. (1987)

Szegedi biológusok tudományos sikere. In: Csongrád Megyei Hírlap, (44) 165. p. 8. (1987)

Becsei, Péter: Kutatások akadémiai alapból: a génterápia jövőjéért. In: Csongrád Megyei Hírlap, (43) 221. p. 3. (1986)

Polner, Zoltán: A magyar tudomány műhelye: a szegedi biológiai központ. In: Kisalföld, (42) 45. p. 10. (1986)

Palugyai, István: Gondolatok a biotechnológiáról: szél nélkül vitorlázni. In: Magyar Hírlap, (18) 137. p. 8. (1985)

Polner, Zoltán: Mesterséges génszintézis: és ami mögötte van. In: Csongrád Megyei Hírlap, (42) 103. p. 6. (1985)

Chikán, Ágnes: Inzulintermelés - génsebészettel. In: Magyar Nemzet, (47) 12. p. 5. (1984)

Csávás, Sándor: Alapkutatások világszínvonalon: nem csalás, nem ámítás... In: Műszaki élet 26. p. 10. (1984)

Kovács, Judit: Átoperált baktériumok. In: Magyar Nemzet, (47) 46. p. 9. (1984)

Pető, Gábor Pál: Inzulint termelő baktériumok Szegeden: nemzetközi színvonalú tudományos eredmény a cukorbaj gyógyszerének előállításában. In: Népszabadság, (42) 10. p. 5. (1984)

Tudományos előadássorozat a Szegedi Biológiai Központban: Straub F. Brunó köszöntése. In: Csongrád Megyei Hírlap, (41) 9. p. 3. (1984)

Venetianer Pál munkaasztalánál

Barabás, Zoltán: A genetika dogmáiról: beszélgetés Venetianer Pál biológussal. In: Élet és Tudomány, (38) 19. pp. 590-591. (1983)

Ludas, M. László: Az MTA Szegedi Biológiai Központjának tíz éve: beszélgetés Alföldi Lajos főigazgatóval. In: Élet és Tudomány, (37) 1. pp. 9-12. (1982)

Pálfalvi, Nándor: Kell-e nekünk a tudomány?: beszélgetés Straub F. Brunó akadémikussal. In: Képes Újság, (23) 19. pp. 4-5. (1982)

Pécsi, Tibor: Az 1982. évi kémiai Nobel-Díj: a nukleoszómák. In: Élet és Tudomány, (37) 48. pp. 1507-1509. (1982)

Sain, Béla: Rejtélyes génszakaszok: az intronok. In: Élet és Tudomány, (37) 35. pp. 1091-1092. (1982)

Papp, Zoltán: Belenéztem az elektron-mikroszkópba. In: Csongrád Megyei Hírlap, (38) 120. p. 4. (1981)

Bérczi, Alajos: A biomembránok. In: Élet és Tudomány, (35) 8. pp. 242-244. (1980)

Korányi, Pál: Fölfedezték az örökítőanyag új formáját: a Z-DNS. In: Élet és Tudomány, (35) 11. pp. 326-328. (1980)

Bencze, Gábor: A sejtek sorstérképe. In: Élet és Tudomány, (34) 21. pp. 643-645. (1979)

Garab, Győző: Élet a fényből: a növények akkumulátorai. In: Élet és Tudomány, (34) 48. pp. 1510-1511. (1979)

Mustárdy, László: Beszélő képek: a kloroplasztisz közelebbről. In: Élet és Tudomány, (34) 47. p. 1482. (1979)

Straub, F. Brunó: Mi a nekünk való tudomány? In: Képes Újság, (20) 14. p. 25. (1979)

Tigyi, András: Orvosi Nobel-díjasok 1978-ban. In: Természet Világa, (110) 3. pp. 100-101. (1979)

Zádor, Erika: Parányi élő villamos erőművek: bíborbaktériumok "fényes" jövője. In: Népszabadság, (37) 11. p. 15. (1979)

Antal, Anikó: Kísérletek a Szegedi Biológiai Központban: génsebészet - utópiák nélkül. In: Magyar Hírlap, (11) 303. p. 7. (1978)

Buza, Péter: Escherichia coli: a varázsló pálcáját eltörik? In: Magyar Hírlap, (11) 122. p. 6. (1978)

Jánossy, András: Az anyagvizsgálat egy újabb módja, a röntgen-mikroelemzés. In: Élet és Tudomány, (33) 24. pp. 739-742. (1978)

Szegedi Biológiai Központ Növényélettani Intézetének laboratóriuma

Dénes, János: Szegedi kutatók kísérletei. In: Csongrád Megyei Hírlap, (34) 179. p. 6. (1977)

Hadlaczky, Gyula: A növényi kromoszómák azonosítása. In: Élet és Tudomány, (32) 32. pp. 1004-1005. (1977)

Németh, Gizella és Maliga, Pál: Vírusmentes gyümölcsfák – lombikból. In: Élet és Tudomány, (32) 49. pp. 1554-1556. (1977)

Szalay, Antal: Ha biológia, akkor Szeged: két sejt, meg a harmadik. In: Kisalföld, (33) 178. p. 9. (1977)

Jánossy, András: A juvenil hormontól az EDAX-ig: az élő anyag vallatása. In: Magyar Hírlap, (7) 149. p. 8. (1974)

Pető, Gábor Pál: A távlati kutatási terv egyik főiránya: az életfolyamatok szabályozásának mechanizmusa: beszélgetés Straub F. Brunó akadémikussal. In: Népszabadság, (31) 84. p. 5. (1973)

Dallmann, László és Burg, Kornél: A sejtek hibridizálása. In: Élet és Tudomány, (27) 49. p. 2310. (1972)

Láng, István: A bioreguláció. In: Élet és Tudomány, (27) 18. pp. 836-838. (1972)

Ludas, M. László: Az MTA Szegedi Biológiai Központja. In: Élet és Tudomány, (26) 14. pp. 645-651. (1971)

Straub, F. Brunó: Hol tart a biológia forradalma? In: Delta, (1) 1. pp. 8-11. (1967)