A Lenhossék család

Lenhossék család: szlovák eredetű orvosdinasztia

tudománypolitikai aktivitás a jellemzőjük

anatómiai-antropológiai irányultság

közegészségügy kiemelt szerepe

Lenhossék Mihály Ignác

A dédapa: Lenhossék Mihály Ignácz (1773–1840)

Nem érte be apja szakmájával, az asztalossággal, hanem leérettségizett, majd Pozsonyból Bécsbe gyalogolt, ahol először gyógyszertári kifutófiú lett, utána Bécsben és Budapesten elvégezte az orvosi egyetemet. A diploma megszerzése után azonnal Esztergom megye főorvosává nevezték ki. 1808. szeptember 25-én magyar nemességet is kapott, később a pesti, majd a bécsi egyetemen az élettan és anatómia professzora lett. Végül országos tisztifőorvos lett. Ebben a minőségében 1829-ben a himlő elleni védőoltás egyik bevezetője és szorgalmazója volt. Széchenyi István házi orvosa volt.

Lenhossék József

nagyapa: Lenhossék József (1818–1888)

Az orvosegyetemet Pesten és Bécsben végezte el, majd a pesti egyetem anatómiai intézetében lett tanársegéd, majd a bécsi egyetemen az idegrendszer felépítését oktatta. Később Kolozsvárott lett a „tájbonctan” (mai nevén tájanatómia) nyilvános rendes tanára és a törvényszéki orvostan előadó tanára. Az elsők közt volt Magyarországon, aki mikroszkóppal vizsgálta az idegrendszeri képződményeket. Az anatómia, az idegszövet-vizsgálat mellett a hazai antropológia megteremtőjeként tartják számon. A Magyar Tudományos Akadémián 1875-ben Az emberi koponyaisme címmel tartott híres előadásától, illetve az ez alapján készült könyvtől számítják a hazai antropológiatudományt. Kutatásai elismeréseképpen az MTA 1864-ben levelező, majd 1873-ban rendes taggá választotta.

Lenhossék Mihály

A nagybáty: Lenhossék Mihály (1863–1937)

A budapesti orvosi egyetem elvégzése után már 25 éves korában magántanári képesítést nyert, de az apja halálával megürült igazgatói állást az anatómiai intézetben fiatal kora miatt nem nyerhette el. Ezután külföldön: Svájcban és Németországban kutatott, őt szokás a neurontan egyik megalapítójának tartani. Külföldről hazatérve, 1900-tól a budapesti Anatómiai és Tájbonctani Intézet vezetője lett. Tudományos munkássága igen sokoldalú, foglalkozott anatómiával, hisztológiával és idegsejtkutatással is. Kiváló anatómia tankönyveket is írt. (Ld. Az ember anatómiája I-III. kötet. Pantheon, Budapest, 1922–1924.) Több, mint száz tanítvánnyal büszkélkedhetett, előadásai legendás hírűek voltak. Tudományos érdemeiért 1936–1937-ben az MTA alelnöki tisztségét töltötte be.

A gyermek Szent-Györgyi
nagybátyja társaságában

"Apámat csak a gazdálkodás foglalkoztatta, így hát anyám hatása dominált. Zene töltötte be a házat, és az étkezések során a beszélgetések kiterjedtek az egész világ szellemi vívmányaira” - írta gyerekkoráról a tudós. A Lenhossék család példájából a tudományos kutatás szeretetén túl a tudományos közélet alakításának fontosságát tanulta meg Szent-Györgyi.