Küzdelem a szegedi egyetem fennmaradásáért
Az 1929-ben indult pénzügyi-gazdasági krízis 1931-re világméretű gazdasági válsággá duzzadt, ami elérte hazánkat is. 1929-től megszűnt a pénzügyi kölcsönök felvételének lehetősége, a magyar termékeket a külföldi piacokon egyre csökkenő áron lehetett eladni, miközben a korábbi hitelek nyomán felvett tartozások óriási terhet jelentettek. 1931 nyarán nyilvánvalóvá vált: Magyarország a tönk szélére került és külső beavatkozás nélkül nem lesz képes pénzügyeit rendbe hozni. (Ez végül a Bethlen-kormány lemondásához vezetett.) Ekkor a Népszövetség egy pénzügyi tanácsadót nevezett ki a magyar kormány mellé, az amerikai Royall Tyler személyében. Az ő vezetésével dolgozó Tyler-bizottság szigorú intézekedéseket vezetett be, amelyek betartását következetesen elvárta és ellenőrizte. A helyzetet súlyosbította, hogy az elcsatolt területekről több diplomás átköltözött Magyarországra, és itt keresett állást magának, a diplomás "túlkínálatot" tehát diplomás munkanélküliség követte. Mindezek következtében a frissen végzett diplomás fiataloknak is egyre nehezebb lett az elhelyezkedésük, ami általános elégedetlenséget szült az egyetemisták körében és diákzavargásokban, antiszemita jellegű megmozdulásokban öltött testet.
A Tyler-bizottság a felsőoktatásban is a dologi kiadások, majd személyi kiadások (fizetések, létszám) csökkentéséhez folyamodott, végül az intézmények (egyetemek) szüneteltetésének, összevonásának, karok, tanszékek megszüntetésének gondolata is felmerült. Ez összhangban állt a Gömbös-kormány programtervezetével, az ún. Nemzeti Munkatervével, aminek X. fejezet 87. pontja alapján "az életképtelennek bizonyult és szervezeti hibában szenvedő intézményeknél szükséges az átszervezés, összevonás, megszüntetés". Valóban nem volt szűkében hazánk a felsőoktatási intérményeknek, hiszen 37 intézményében kb. 14-16 ezer hallgató tanult. Mivel a kultuszminiszter, Hóman Bálint a pesti egyetemeket akarta elsősorban megvédeni a leépítéstől, ezért a figyelem leginkább a vidéki egyetemek felé irányult. Ezek közül is leginkább Szegedre, hiszen ennek a városnak nem volt kormányközeli befolyással bíró képviselője a parlamentben, aki megvédhette volna. De a szegedi városvezetés, a lokálpatrióta lakosság és az egyetem vezetése összefogott egyetemük megmentése érdekében.
1933. március 8-án és 9-én Hóman Bálint Lázár Andor igazságügy-miniszterrel együtt látogatott Szegedre, s ekkor beszélt a szegedieknek először közvetlenül költségvetési redukciós tervekről. Ezek között lehetséges változatként szerepelt konkrétan Szegeden az egyetem jogi fakultásának a felszámolása. Ez a miniszteri kijelentés hidegzuhanyként érte a Klebelsberg gondoskodásához és nagyvonalúságához szokott szegedi közvéleményt, minden szegedi polgárban óriási felháborodást keltett. Hóman Bálintot a sajtó egyetemromboló jelzővel illette.
Az egyetemi és városvezetés minden követ megmozgatott a terv megvalósulása ellen. Somogyi Szilveszter kezdeményezésére a bírói és ügyészi kar vezetőinek országos hatókörű konferenciája Szegeden került megrendezésre 1933. szeptember 24-én Lázár Andor igazságügy-miniszter vezetésével.
A konferencia résztvevői felkeresték Glattfelder Gyula megyés püspököt is, aki köztudottan a város pártján állt. Június 16-án a felsőház pénzügyi bizottságában is kiállt az egyetemek sértetlensége mellett, hangsúlyozva, hogy a leépítés „a szellemi proletariátus számát nem csökkentené, de számottevő pénzügyi hatása sem volna”.
Szily Kálmán államtitkár 1933. szeptember 27–29. között tett háromnapos látogatást a szegedi egyetemen, és annak gazdasági hivatalától kezdve – rektori vagy dékáni kíséretben – valamennyi intézetét végigjárta. Szóba került a városnak az állammal szemben fennálló építkezési tartozása, amit a város – a megállapodás alapján ‒ csak akkor fizetett volna vissza az államnak, ha az befejezi az egyetemi építkezéseket. Nagyon valószínű, hogy Somogyi Szilveszter polgármester ezt használta ütőkártyának a minisztériummal való tárgyalásokon a jogi fakultás védelmében, nyomatékosítva azt a bírák és ügyészek fent említett demonstratív meghívásával. Hóman Bálint egy hónappal későbbi nyilatkozatában ugyanis arra hivatkozott, hogy a jogi kar fennmaradását a város kizárólag Somogyi Szilveszternek köszönheti, mert az ő érvei győzték meg arról, hogy a jogi kart nem lehet elvinni Szegedről.
Az államtitkári látogatás kapcsán, Széki Tibor az egyetem rektora úgy nyilatkozott, hogy „a jogi fakultás ügye jól áll.”
A szegediek még nem tudták, hogy a kultuszminisztérium egy másik szegedi fakultás megszüntetését helyezte kilátásba: az orvostudományiét.