"Nem hagyjuk az orvosi fakultást"
1933. őszére a kultuszminisztérium újabb tervvel állt elő. Eszerint Szegeden megszűnik az orvosképzés, megszűnnek az elméleti tanszékek és intézetek, csak a klinikák maradnak meg redukált keretek között. Azokat a végzett orvosok továbbképzésére, ún. cselédkönyves orvostanhallgatók foglalkoztatására használják majd, a szegedi orvostanhallgatókat pedig más egyetemekre „kényszerítik". Ettől az intézkedéstől 250 000 pengő megtakarítást reméltek. A tervezet óriási felháborodást váltott ki Szegeden. Somogyi Szilveszter polgármester fő érve az volt, hogy az egész egyetem 8 millió pengőbe került a városnak, ebből 7 milliót csak az orvostudományi kar felállítása emésztett fel. „A legtökéletesebb és legjobban felszerelt orvosi egyetem az országban a miénk” ‒ mondta. A város példaértékű áldozatvállalását még a Rockefeller Alapítvány képviselője is elismerte.
A diákság 1933. október 24-re demonstrációt tartott a Dugonics téren. Ezen csaknem az egész egyetemi hallgatóság (1000 fő) megjelent és azt kiabálta, hogy "Nem hagyjuk az orvosi fakultást! Éljen az intéger egyetem!" A kormányhoz címezve memorandumot fogalmaztak meg, amiben arra kérték a kormányt, hogy az egyetemet "épségben hagyni kegyekedjék". A diákok Szent-Györgyit is felkeresték, aki így nyilatkozott: ”az orvosi vagy természettudományi kar megszüntetése nálunk azért sem lehetséges, mert ezen kar tudományos intézetének felszereléséhez a Rockefeller-alap óriási összegekkel járult hozzá, amivel szemben az ország kötelezettséget vállalt az irányban, hogy az intézményeket fenntartja.” Az egyezmény egyoldalú megszegése esetében az összeget hiánytalanul vissza kell fizetni, ráadásul közbotrányt is okozna a szerződésszegés - hangoztatta. Somogyi Szilveszter polgármester megerősítette a szavait, kiemelve, hogy a Rockefeller Alapítvány ezalatt is 25–25 ezer pengővel támogatja az egyetemet.
Korányi Sándor belgyógyász
Gömbös Gyula miniszterelnök
Glattfelder Gyula csanádi püspök
A helyi elégedettlenség országos felháborodássá terebélyesedett. A szegedi egyetem mellé állt Korányi Sándor országos és világhírű orvosprofesszor is, azt hangoztatva, hogy az orvosi kar legnagyobb költségei a betegellátásból adódnak, tehát nem csökkenne a kiadások mértéke. Azonban a Rockefeller Alapítvánnyal szemben létrejövő szerződésszegés érve mellett szükség volt politikai nyomásgyakorlásra is: a szegedi iparkamara Lázár Andor igazságügyminisztert, a szegedi kormánypárt elnöksége Back Bernát vezetésével Fabinyi Tihamér kereskedelmi minisztert (Kiskundorozsma országgyűlési képviselőjét) kérte az egyetem támogatására. Végül a Független Kisgazdapárt sietett az egyetem segítségére, mivel elnökük Eckhardt Tibor a parlamentben felszólította a kormányt az államháztartás rendbehozatalára és kérte az egyetemcsonkítás elvetését. A szegedi iparosok kezdeményezésére a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója is védelmébe vette a szegedi egyetemet.
A megoldás minisztertanácsi határozat formájában született meg. (Az ellenállás Gömbös Gyula miniszterelnökig is eljutott.) A határozat értelmében nem karokat, hanem tanszékeket és hozzájuk kapcsolódó státuszokat szüntettek meg. Szegeden ez 8 tanszék megszüntetését jelentette, tehát 55-ről 47-re csökkent a számuk. A legnagyobb mértékű csökkentés a jogi karon történt. A csökkentés foganatosítása részben nyugdíjazással, részben más egyetemre való kinevezéssel történt. A veszedelem elhárításában nagy szerepe volt a városnak és vezetésének, az egyetemnek és elöljáróinak, és Szent-Györgyinek magának is, valamint nem utolsósorban Glattfelder Gyula megyés püspöknek. Ő ugyanis Somogyi Szilveszter polgármester kérésére titokban többször is tárgyalt a kultuszminiszterrel és a pénzügyminiszterrel az egyetem csorbítatlansága érdekében. Hóman nyilatkozatában leszögezte, hogy céljuk az volt, hogy „a vidéki egyetemek valamennyi karuk fenntartásával, de a tanári létszám megfelelő csökkentésével próbáljanak hivatásuknak eleget tenni.”