Az Isteni színjáték a képzőművészetekben (válogatás)
A képre kattintva galéria nyílik
Az Isteni színjáték illusztrációi közül - a bemutatás keretének határt szabva - elsősorban néhány magyar művészt szeretnénk megemlíteni, valamint olyan alkotókat, eseményeket, amelyeket mindenképp kiemelnénk a sorból.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek
A Pokol kapuja
A mai Városligeti fasor és Dózsa György út sarkán álló 4205/a helyrajzi számú telek adott helyett 1896-ban a Pokol-körképnek.
A főépület 20 méter széles, a rajta lévő szoborcsoporttal együtt közel 22 méter magas volt, a bejárata 3,8 méter széles, magassága pedig 6,5 méter lehetett. Az épület tervezője Márkus Géza, a két szobor - Dante és Vergilius - alkotója pedig Ligeti Miklós volt.
A kivitelezés Gárdonyi Géza elképzelése alapján valósult meg. Gárdonyinak mint a körkép titkárának egyfelől a Feszty-körkép adta az ötletet, másfelől pedig mint a Pokol fordításán dolgozó írónak Gustave Doré rajzai szolgáltak ihletforrásul a megvalósításban. Gárdonyi Gézának mint a Pokol-körkép igazgatójának sikerült pénzt szereznie az 1540 négyzetméteres körkép létrehozására: a képfelület 120 méter széles és kb. 12 méter magas lehetett.
Dante Pokol-körképe Trill Géza és Molnár Árpád, a két Népszínházban dolgozó díszlettervező nevéhez köthető, a grafikus-festő Heyer Artúr koordináló koordináló segítségével együtt.
Valójában azonban nem is körképről volt szó, hiszen a vászon nem kör alakban volt kifeszítve: a látogatók az egyes jelenetek helyszíneit gyalogosan tudták végigjárni, ehhez pedig egy patkó alakú úton kellett végigmenniük. Ezt az utat egyébként nyolcvan szekérnyi természetes szikla szegélyezte, melynek célja a páratlan látványosság bemutatása volt.
Trill Géza és Molnár Árpád ábrázolásai, mivel minimális változtatással készültek, másolatoknak tekinthetők. Ezekhez a másolatokhoz képzelt el Gárdonyi fényeffekteket, figyelemfelkeltő reklámokat, reklámverseket is. Műfaját tekintve diorámához hasonló látványosságot kell elképzelnünk: a természetes és mesterséges világítás és a fényt különböző módokon áteresztő váaszonfelület együttes alkalmazását jelentette. A hatást a vászon előtti díszelemek fokozták a térérzés növelésével együtt.
A felhasznált idézetekhez Szász Károly fordítását vette Gárdonyi alapul, erről árulkodnak a pirossal kiemelt bejegyzései saját kiadásában.
Hogy a millennium idejében Gárdonyi miért Dante-témát választott, erre az a valószínűsíthető válasz, hogy már az 1880-as közepétől izgatta Dante világa, a Pokol megjelenítése, és a témát mindenképp fel akarta dolgozni. 1894-ben Feszty Árpáddal való megismerkedése adta az újabb inspirációt a körkép megvalósítására. A körkép megvalósulásáról elsőként a Fővárosi Lapok 1896. január 22-i száma közölt tudósítást.
1896. május 16-án nyitották meg a körképet a látogatók előtt, de a siker elmaradt: csúfosan megbukott a terv. A bukásban és az érdektelenségben a szervezési kapkodások, az időbeli csúszások, az időre be nem fejezett részek összecsapott megoldásai mind közrejátszhattak.
A munkák utólagos pótlásának folytatása is elmaradt végül, amikor kiderült, hogy a király, I. Ferenc József nem fog ellátogatni a körképhez.
Később mind az épület, mind a rajzok eltűntek, levéltári anyagok nyomán azonban rekonstruálható, hogy hogyan nézhetett ki.
Néhány részlete a rajzoknak az 1896-os Gárdonyi-féle fordításban is megjelent.
Minden jelentősebb szakirodalom kiemeli Dante kapcsán az alábbi három magyar képzőművészt, akiket összeköt a nagy szenvedély Itália és Dante iránt. Egymásra is hatottak, egymásból is tanultak, ezért is emeltük ki őket kiállításunk számára is.
Rendszeresen utazott Olaszországba: a századforduló Párizsa helyett Olaszország lett elvágyódásának tárgya. Saját jelenéből folyamatosan az olasz középkor világába vágyott vissza. Ez a nosztalgikus elvágyódás, az illúzió és a látomás művészete azonban nem vonta el figyelmét a valóságról.
1903-ban Firenzében beiratkozott a Festészeti Akadémiára. Az 1900-as évek elejétől folyamatosan több olasz városban is megfordult (Róma, Genova, Verona, Padova, Velence, Como).
Szinte predesztinálva volt Dantéra: olaszul is jól tudott ahhoz, hogy eredetiben olvassa Dantét, de feltehetően Szász Károly fordítását is ismerte már akkoriban: olvasta a Vita Nuovát, a Divina Commedia pedig egész életére hatott: egyik kedvenc témája Paolo és Francesca története volt. Festészete gyakori témája a másik szerelmi epizód is: Dante és Beatrice találkozása.
Ahogy egyik írásának hőse, Cevian is megvallja: "Értem jött a múlt. Felkeresett. Tévedésed ugyanaz, mint minden esztétának. - Hiszen reám nem az idő - a káprázat hatott. Nem keresek összefüggést a mű és a kor között, melyben az megszületett. Elém véletlensége egy meglátás titkos pillanatának sodorta..."
1902-től kezdve kiállítások rendszeres szereplője, 1909-ben Pesten Fáy Dezsővel közösen állított ki.
Ő az első Babits-kiadás illusztrátora, aki 1928 és 1931 között készített illusztrációkat az Isteni Színjátékhoz.
Művészeti munkásságának ismertetése mellett a Nyugat publikált először műveiből.
Meseillusztrátorként is dolgozott, eredetileg tehát egy felszabadultabb stílus volt az övé, egy nagyon magabiztos tudással, tehetséggel párosulva, mely tehetség tükröződik Dante-illusztrációiban is. Kifejezési eszközéül a fametszeteket alkalmazta, egy eredetileg 15. századi olasz technikát választott a Pokol-illusztrációi számára is. (Korábban Arany János Nagyidai cigányok művét illusztrálta fametszetekkel.)
Egyszerű, befejezett vonalak, puritán stílus jellemzi ábrázolásmódját, alkotói stílusát pedig középkori szikársággal izzó erő.
Színvilágáról Farkas Zoltán azt írja, hogy "olyan mintha fekete lap feküdne előtte, és a sötétségből haladna a világosság felé, kivési, levakarja a fekete réteget, hogy alóla harsogva világító fehérségek bontakozzanak ki, mintha vonala is fehér volna feketén, ami vizióit talán még komorabbá teszi."
A Révai könyvkiadó által tervezett, Babits Mihály által is támogatott illusztrált kiadás végül sajnos nem jelent meg.
Gulácsyval való találkozása nagy hatással volt művészi stílusa megtalálásában. Az álomszerű világban való képzelt vagy valós bolyongása során megtalálta saját útját a művészi önkifejezésben. Olaszországban többször is járt: Padova, Verona, Siena utcáit járva itt találta meg azt a különös, meseszerű hangulatot, amely igazából érdekelte, izgatta, hasonlóan Gulácsyhoz: jelmezbe bújtathatta a valóságot képei által.
1909-ben már Gulácsyval együtt járt Veronában, majdnem két hónapot töltöttek itt, közös kiállításuk anyagát ez az olaszországi hosszabb kinn tartózkodás alapozta meg.
Gyönyörűen vall A toronyból című könyvében Olaszországhoz, Firenzéhez fűződő szerelméről. Már kicsit gyengébb egészséggel utazott el szeretett városába 1973 tavaszán is, hogy újból láthassa régről ismert helyeit, utcáit, találkozhasson régi "barátaival", köztük Dantéval is. Így ír erről: "... én meg barangoltam, és elém jöttek Firenze szellemei: a Lugarnón Dante állt meg mögöttem, belenézett a rajzomba, a Dóm lépcsőjén mellém ült, alvilági útjáról kérdezgettem."
Borsos Miklós rajzainak, ezeknek a találkozásoknak az öröme, megilletődöttsége, de magától értetődő természetessége is olyan intenzitású rajzai által, mintha mi is ott lennénk és hallgatnánk beszélgetéseiket.
Nagyon érti, nagyon ismeri Dante és társainak, Leonardónak és Michelangelónak a művészetét ekkoriban éppúgy, mint fiatalabb korában.
Mivel orvosai kíméletes munkát írtak elő neki 1973-ban, ő vonatra ült, és szobrászként a követ papírra cserélte - 67 évesen is, ugyanúgy, mint 50 évvel korábban, amikor először járt Firenzében.
Rajzai a lenyomatai ezeknek a találkozásoknak, utazásoknak ebben a másik világban, ahova mindig is vágyott.
Botticelli Isteni Színjáték-illusztrációiból, rajzaiból 92 darab maradt fenn. Illusztrációsorozatát 1480 és 1495 között készítette, befejeznie nem sikerült őket, a rajzok a Vatikáni Apostoli Könyvtár kincseit gyarapítják.
Kiállításunk logója is egy Botticelli-kép: Dante portréja.
Giorgio Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című művében említi, ennek köszönhetően tudható először, hogy Botticelli az Isteni színjáték illusztrációján dolgozott egy 1481-es, Niccolò di Lorenzo della Magna kiadásában megjelentetésre szánt mű számára. A kiadó leszerződött Baccio Baldini rézmetsző mesterrel is, akinek köszönhetően Botticelli rajzai alapján rézkarcok készültek az említett 1481-es Dante-kommentár kiadásához (Il Comento di Christophoro Landino fiorentino sopra la Comedia di Danthe, Firenze, 1481).
Doré az egyik legjobban fizetett művész volt Franciaországban. 1855-ben 23 évesen döntötte el, hogy az irodalom nagy műveinek extrább foliókiadásaihoz készít illusztrációkat, rézkarcokat. Olyan szerzők művének illusztrációi voltak már ekkor a háta mögött, mint Balzac vagy Rabelais.
Dante az egyik első volt a névsorában. A kiadók viszont kockázatosnak itélték meg ezt a vállalkozást, nem sikerült őket megnyernie maga számára. Egyedül a Hachette kiadót tudta meggyőzni arról, hogy érdemes ilyen kiadások megjelentetésén gondolkozni. 1861-ben a Pokol kiadása már Doré rajzaival jelent meg, ezt a kiadást viszont még a művész maga finanszírozta. Nagy siker lett, a kiadónak 3000 példányban kellett kiadnia nem sokkal a megjelenés után azonnal. Látomásos, fantasztikus figurái mintha valóban a Pokolból jöttek volna elő. 1868-ban a kiadó egy kötetben adta ki a Purgatóriumot és a Paradicsomot, több száz kiadása volt a későbbiekben ennek a műnek is.
Doré neve Dante-illusztrációinak köszönhetően lett világszerte is ismert. Erőteljes kifejezésmód egy szürreális világról, mindez tehát nagy hatással volt a millenniumi Pokol-körkép megtervezésekor Gárdonyi Gézára, a körkép és vizuális hatásainak elgondolásakor.
Rosetti életének meghatározó alakja Dante. Örökségül is kapta, édesapja Gabriele Pasquale Giuseppe Rossetti, Nápolyból érkezett Londonba, munkássága részeként költőként fordította is Dantét. Jelentős könyvtárral rendelkezett a Dante-irodalmat tekintve. Fia, Gabriel tehát már gyermekkorában megismerkedett Dantéval, felnőttkorában részben ezért is vette fel a Dante nevet, részben pedig apja iránti tiszteletből is.
Művészi törekvésében a Raffaello előtti művészeti korszakhoz való visszatérést hirdette, 1848-ban létre is hozta, néhány művésztársával együtt, az ún. Preraffaelita Testvériséget. Ihletet a trecento művészete, és leginkább Dante műve nyújtott számára.
A Pokol kapuja című művét Dante ihlette. 1880-ban kapta a megbízást a munkára, egy tervezett, de fel nem épülő múzeum számára. A munka emiatt eredeti elképzelésében soha nem lett kiállítva, viszont Rodint élete végéig fogalkozatta a megbízás és Dante is. 1889-ben a francia kormány végleg felhagyott a tervezett múzeum felépítésével. A mű és a kiállításának helyszíne körüli bizonytalanság végülis azt eredményezte, hogy csak 1917-ben lett kiállítva a Hôtel Biron-ban, a későbbi Rodin Múzeumban (1919) az immáron bronzba öntött végleges változat - a múzeum létrehozójának és kurátorának, Léonce Bénédite-nek köszönhetően - de Rodin ezt már nem érhette meg.
Az alkotás több, mint kétszáz alakból áll, és az egyik fő figurája a Gondolkodó alakja, mely eredetileg a kapu oromzatán foglalt volna helyet. Több feltevés is volt korábban, de napjainkra már egyértelművé vált, hogy Rodin Dantéra gondolt, amikor megformázta (egyébként a szobor első neve is a A költő volt).
A szobor alakjának egyik fő inspirálója is egy olyan szobrásztársa, elődje volt (Jean-Baptiste Carpeaux), akinek Ugolino című szobra szintén Dante-hatásról tanúskodik (Ugolino della Gherardesca gróf alakja a Pokol XXXIII. énekében).
(A másik inspiráló mű egyébként Michelangelo Lorenzo de Medici-ülőszobra volt)
1950-ben az olasz állam megbízta Dalít, hogy készítsen egy illusztrációsorozatot az Isteni színjáték jeleneteihez, Dante születésének 700. évfordulója alkalmából. A történet mindenképp érdekes, hiszen Dalí spanyolként és a szürrealizmus képviselőjeként látszólag nem egyértelmű választás. Zsenialitásának és elszántságának köszönhetően azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a megbízás eredeti elképzelését még túl is fogja szárnyalni.
Kilenc évig dolgozott a képeken: 100 darab akvarell készült el, amelyeket 1960-ban a párizsi Musée Gallierában (ma Palais Galliera) ki is állítottak. A művek könyvben való megjelenését azonban megakadályozta az olasz közvélemény felháborodása, miszerint miért nem egy olasz művészt bízott meg a feladattal az olasz kormány. 1962-ben ennek a megrekedt folyamatnak adott lökést egy firenzei könyvkiadó (Adriano Salani Editore) vezetője, Mario Salani. A római Arti e Scienza kiadóval együtt elhatározták, hogy hat kötetben (két-két kötetben egy-egy rész) megjelentetik az Isteni Színjátékot Dalí képeivel együtt. Ezek a képek már fametszetek voltak, amelyeket párizsi, veronai művészek készítettek Dalí rajzai alapján.
Felhasznált irodalom:
[Bibliothèque nationale de France] BnF. Gustave Doré. L'Enfer de Dante Alighieri.
[Bibliothèque nationale de France] BnF. Gustave Doré.
Valérie Sueur-Hermel: Gustave Doré, illustrateur
Borsos Miklós: A toronyból. Tanulmányok, vallomások
Budapest, Szépirodalmi K., 1979.
Elek Artúr: Fáy Dezső. A festő és illusztrátor
Budapest, Amicus, 1929.
Elek Artúr: Fáy Dezső Dante-illusztrációi
Magyar Művészet, 8 (1932), p. 31.
Farkas Zoltán: Fáy Dezső, a grafikus
Nyugat, 1929., 20. szám
Farkas Zoltán: Fáy Dezső Dante-illusztrációi
Nyugat, 1931., 7. szám
Inside Dalí / La Divina Commedia
Király Erzsébet: "Paolo és Francesca". Dante-kultusz Magyarországon 1900 körül.
Művészettörténeti Értesítő, 1997., 1-2. sz., pp. 69-78.
Kovács Ákos: Két körkép
Budapest, Sík, 1997., pp. 105-167.
Nátyi Róbert: Dante, az „örök jelen” - Adalékok a hazai képzőművészeti Dante-recepció jelenkori történetéhez. In: Magyar Művészet. 2022/1. sz., pp. 28-35.
Spiró György: Beatrice monológja.
In: Széljegy. Drámák, dramolettek, hangjátékok.
Budapest, Scolar, 2019.
Szabó Tibor: Megkezdett öröklét. Dante a XX. századi Magyarországon
Budapest, Balassi Kiadó, 2003., pp. 171-183.
Vincze Miklós: A Pokolból nőtt ki a magyar kerékpározás és autózás bölcsője 24.hu