Aktív romantika

A cserkészettel foglalkozó előző fejezetből is kiderül, hogy Szent-Györgyi szenvedélyesen szerette a túrázást, a sátoréletet, a szabadságot, a kötetlenséget. Felesége ebben is kiváló partnernek bizonyult. Közös kirándulásaikat „aktív romantikának” [1] nevezte Szent-Györgyi. „– A nők általában egészen mások [...]. – Egy igazán nőies nő nem jött volna hozzám, mert akkoriban imádtam az intenzív fizikai tevékenységet a szabadban. Rajongtam a természetért!” – mondta később. [1] A nyitó fénykép még 1917 nyarán készült, Szent-Györgyi éppen túl volt a zárószigorlatán, amellyel pontot tett a budapesti egyetemen folytatott orvosi tanulmányaira. Felhőtlenül derűs napok következtek. A fotón Nellivel, leendő feleségével pörögnek önfeledten; az év őszén, szeptember 15-én kötötték össze életüket, házasságuk 24 évig tartott. (Nemcsak ez, hanem a lentebb látható 3 fénykép is abból a kis albumból való, amelyet Szent-Györgyi állított össze az egyetemi zárószigorlata körüli történések megörökítésére, s amelynek a "Szigorlati kínszenvedéseim emlékére" címet adta.)

Egy nyáron Belle Île szigetén sátoroztak egy hónapig, nem messze a Bretagne-i partoktól. A hegyi parasztok hozták nekik a tejet, sajtot. Mikor fizetni akartak érte, azt mondták: „ó, lelkeim, hiszen látjuk mi, hogy milyen szegények maguk, ha még lakásra sem telik, csak ebben a szegényes kis sátorban tudnak lakni”. [2]

Szent-Györgyi egyszer autóján indult el családostól, fix program nélkül kóborolni. A volánnál egymást váltották a feleségével. „Takarékosságból – és talán a függetlenség és romantika kedvéért is – sátorponyvát és faltboot-ot [összerakható csónak] vittek magukkal. Ha egy patak partja vagy egy erdei tisztás megtetszett, ott ütöttek tábort…” [3]

A helyi sajtó egy kedves történetet őrzött meg 1943 nyaráról, amely szintén bizonyságul szolgál Szent-Györgyi természetszeretetére. [4] Augusztus vége felé járt az idő, amikor arról értesülhettek a szegedi újságolvasók, hogy Szent-Györgyi professzor néhány hete eltűnt és sokáig jóformán senki sem tudta, hogy hová. Csak az volt köztudott, hogy szabadságának egy részét a Balaton mellett, Tihanyban töltötte, ahol részt vett a biológusok tíznapos nyári értekezletén. Július végén azonban eltávozott onnan és egyszerűen nyoma veszett. Ezután történt, hogy néhány szegedi turista a Radnai-havasokba vetődött. És fenn, a Lóhavason, 1650 méter magasságban, egy primitív menedékházban felfedezték Szent-Györgyit, aki úgy élt ott, mint az ősnomádok. Evangéliumi egyszerűségben, a levegő, a napfény és a béke élvezetének szentelve magát. „Az igazi tudós szerénységével és igénytelenségével választotta ki ezt a helyet, közel az Istenhez és a szent természethez és távol a világ zajától, az emberektől…” Az estefelé odaérkező társaságot meglehetősen kellemetlenül érintette, hogy a menedékház már foglalt és nekik csak a szomszédos istálló jut. Éjszaka jócskán hangoskodtak is, nem tudván, kinek a nyugalmát zavarják meg. A menedékház lakóival csak másnap találkoztak. Elképzelhető, mekkora volt a meglepetésük, amikor kora reggel Szent-Györgyi professzorra ismertek, amint mezítláb, úszódresszben éppen sétáját végezte a harmatos havasi gyepen. Mint kiderült, sógornőjével és Kramár Jenővel, a szegedi Gyermekgyógyászati Klinika professzorával utazott ide pár héttel korábban. A szegediek hamarosan továbbálltak, hazahozva magukkal e váratlan találkozás élményét. (Amelyben a pontos helyszín a Magyar Sí Szövetség egy évvel korábban, a borsafüredi téli sportközponthoz kapcsolódóan felépült Anikó menedékháza volt.)

----------

Irodalom:

[1] Ralph W. Moss: Szent-Györgyi Albert. Budapest, 2004, Typotex, 44-45. p.

[2] Harsányi Gréte: A Nobel-díjas ember = Magyarság, 1937. november 3.

[3] Várnay Erzsébet: Szent-Györgyi, az ember. Szent-Györgyi, a tudós = Napló [Szabadka], 1937. december 25.

[4] Cs[ányi] P[iroska]: Az ősnomádok életét éli egy havasi kunyhóban Szent-Györgyi Albert = Délmagyarország, 1943. augusztus 24.