A levegőég meghódítása
Vitorlázó repülés
Szent-Györgyi 1940 nyarán pár hetet a budapesti egyetemi sportklub Hármashatár-hegyi repülőtáborában töltött, hogy elsajátítsa a vitorlázó repülés tudományát. Amikor megkérdezték, hogy jutott erre az elhatározásra, ő így válaszolt: „– Tulajdonképpen egész véletlenül. Ugyanis minden esztendőben az Alpokban szoktam eltölteni a nyaramat. Az idén azonban szó sem lehetett, hogy kijussak. Még a nyár elején történt azután, éppen utaztam valahová, hogy kinéztem az ablakon és véletlenül megpillantottam a magasban egy vitorlázó repülőgépet. Ejha, jutott eszembe, most milyen pompás alkalom kínálkozna, hogy megtanuljam ezt az érdekes sportot.” [1]
Tehetséges tanítványnak bizonyult, mert röpke idő alatt három vizsgán ment keresztül. Az A és B vizsgát augusztus 9-én, a vitorlázó repülők „doktorátusának” számító C-vizsgát öt nappal később, 14-én tette le. [2] Ahogy megjegyezte: „– Nos, ha már van A, B, meg C-vitamin, megszereztem melléjük az A, B és C-vizsgát is.” [1]
Fenn a hegyen egész idő alatt a diákok között élt, akik örömmel fogadták maguk közé és akikkel nagyszerűen megértette magát. Sátorban laktak, a maguk főztjét ették – úgy éltek, akár a cserkészek táborozáskor. Ha esett az eső, bementek a sátorba; ha sütött a nap és jó szél volt, repültek. A sátrakban nem volt világítás, olvasni nem lehetett, így teljes volt a kikapcsolódás. [3] Szent-Györgyi professzornak mindez igazán ínyére való volt: „– Egyébként nem új dolog nekem ez a nomád életmód, mert én már akkor is cserkészkedtem, mikor még a mai értelemben vett cserkészet ismeretlen fogalom volt nálunk. Az volt ám a szép világ… Az ember fogott egy botot, meg egy tarisznyát és nekivágott a hegyeknek. Napokig elcsavarogtam az erdőkben, mezőkön, réteken. De még ma is szeretek túrázni.” [1]
----------
Motoros repülés
Szent-Györgyi nem állt meg a vitorlázó repülésnél, hanem 1942. november 20-án Ferihegyen motoros repülésből is levizsgázott; 22 pilótanövendék társaságában együléses sportrepülőgép vezetésére szerzett képesítést. [4] A Délvidéki Aero Klub algyői kiképzőkereténél sajátította el a vizsgához szükséges tudnivalókat 1941 nyarán és őszén. [5a] Fennmaradt az ekkor végzett pilótanövendékek tablóképe; Szent-Györgyi középtájt látható. A Magyar Szárnyak című aviatikai folyóirat így számolt be a jeles napról:
„Bücker mennydörög el a felfelé tekintők fölött [Bücker Jungmann, a német légierők iskolagépe, az akkor legtökéletesebb műrepülő gép], majd leszálláshoz készülődik elő. Leszáll, begurul, a légcsavar leáll. Frissen, fiatalosan, orosz télhez méretezett báránybőrbundába öltözött idősebb úr ugrik ki belőle. A repülősapka lekerül és nyomban megismerjük: Szent-Györgyi Albert professzor, a Nobel-díjas tudós. Szívélyesen, közvetlenül kezet ráz mindenkivel, majd behatóan érdeklődik a vizsga feltételei iránt. Most az egyszer nem ő vizsgáztat, hanem maga is szurkoló jelölt.
Szent-Györgyi professzor repülőfeladata három jelleszállásból és nyolcasrepülésből állt. A gépből kiszálló professzort megkértük, szóljon a Magyar Szárnyak olvasóközönségéhez egy-két szót a repülésről.
– Mint vitorlázó kezdtem – mondja. – A Hegyen egészen a C vizsgáig jutottam el. Nem nyugodtam azonban, míg motoros gépbe nem kerültem. Magával a repüléssel egyrészt mint sportember, másrészt mint nevelő foglalkoztam. Kiképzésem idején sokat voltam együtt a kiképzőkeret növendékeivel. A kiképzés egyes mozzanatai és az első egyedül repülés számomra ugyanolyan izgató volt, mint a 19 éves repülőnövendékek számára. Mint nevelőt, igen meglepett, hogy a repülőkiképzésnek ily rendkívül nagy nevelő ereje van. A bevonult növendékek kiképzésük után férfiakká válnak, helyes és józan ítélőképességgel, jól alkalmazott önkritikával. Meleg érdeklődésemet a repülés iránt – fejezte be szavait a professzor – amíg élek, meg fogom tartani.” [6]
Süveges Ernő, Szent-Györgyi motoros repülő növendéktársa nem kis derültséggel emlékezett vissza arra, hogy mekkora zavarban voltak, amikor a hagyományos pilótaavatására került sor: „Nem mertünk előhozakodni a szokásos »fenékre verős« módszerrel. Ő segített megoldani a helyzetet. Rögtön az egyik pilótatársunk tenyerébe hajtotta a tudós professzor már erősen őszülő fejét, mi meg a gömbölyűbb feléhez járultunk, hogy ősi pilótaszokás szerint a tenyerünkkel illessük azt.” [5a]
----------
A Délvidéki Aero Klub tiszteletbeli elnöke
Szent-Györgyi, szegedi tartózkodásának még hátralévő néhány esztendejében, ha csak tehette, autóján kihajtott a repülőtérre és hódolt szenvedélyének.
A Délvidéki Aero Klub 1942. február 8-án tartott tisztújító közgyűlése tiszteletbeli elnöknek választotta. (Az 1930-ban alapított klub neve ezen a közgyűlésen Délvidéki Sportrepülő Egyesületre módosult.) [7] [5b]
----------
Irodalom:
[1] Pados Pál: Szent-Györgyi professzor a legújabb "C"-vizsgás vitorlázó repülő = Képes Vasárnap, 1940. szeptember 1.
[2] A Magyar Aero Szövetség közleményei = Magyar Szárnyak, 1940. szeptember
[3] Szent-Györgyi professzor a sportrepülő = Délmagyarország, 1940. augusztus 8.
[4] Szent-Györgyi Albert sportrepülői vizsgája = Délmagyarország 1942. november 22.
[5] Pusztai János (szerk.): A szegedi repülés története. Szeged, 2002, Belvedere Meridionale, [a] 104-105., [b] 101-102. p.
[6] László István: Repülővizsga Ferihegyen = Magyar Szárnyak [repülésügyi folyóirat], 1942. december 1.
[7] „A repülés iránti szeretetet bele kell oltani az ifjúság lelkébe”. Örvendetes fejlődésről számolt be a Délvidéki Aero Club tisztújító közgyűlésén = Délmagyarország, 1942. február 10.