Öregdiák-találkozó Budapesten - 1938. március 4.

Szent-Györgyit szoros szálak fűzték a fővároshoz: itt született, itt nőtt fel és az általános iskolától az egyetemig itt végezte tanulmányait. A Lónyay utcai Budapesti Református Főgimnáziumban (2. kép) érettségizett 1911-ben. Uher Ödön fővárosi fényképész felvételéről mint érettségiző diák (1. kép) tekint vissza ránk. A sors kegye folytán fennmaradt az a köszöntő levél (3. kép), amelyben a gimnázium tanári testülete üdvözli a legmagasabb tudományos kitüntetéssel jutalmazott egykori diákját. Pár sor a levélből:

"A jóleső érzésen kívül, hogy magyar embert és éppen kálvinista tudóst ért a világnak ez a legmagasabb elismerése, különös dicsekedésünk tárgya ez azért, mert Professzor Úr a mi iskolánk növendéke volt, s így intézetünk arany betűkkel jegyezheti fel történetében ezt a sikert." (1937. október 29.)

A Klebelsberg Könyvtár őrzi azt a gratuláló levelet is, amelyet Stéger Béla (Stöhe) budapesti ügyvéd írt a hajdani gimnáziumi osztálytárshoz, az immár Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberthez. Már ebben felveti - 1937 novemberében - egy olyan öregdiák-találkozó megszervezését, amely lehetőséget adna az egykori diáktársaknak az ünneplésre, természetesen Szent-Györgyi személyes részvételével:

"[...] az 1911 évben végzett református gimnáziumi növendékek, mikor az örvendetes hírt a lapokból olvasták, többen felhívtak, s arra kértek, hogy együttesen üdvözöljünk és együttesen tolmácsoljuk szerencsés jókívánatainkat. [...] arra kérlek, volt osztálytársaim nevében, hogy szakíts egy szabad estét december hónapban, ha Svédországból visszajöttél, és tüntess ki minket azzal, hogy egy összejövetelen osztálytársaid körében Budapesten megjelenjél. [...] a fiúkat elhívom, hogy Veled együtt örülhessünk és gratulálhassunk a nagy kitüntetéshez, amelyet már réges-régen megérdemeltél."

A találkozóra végül csak a rákövetkező év márciusában kerülhetett sor. A teljes levél: http://misc.bibl.u-szeged.hu/47890/1/1937november_112-113.pdf (Letöltési idő: 2021.09.10.)

A Budapesti Református Gimnázium Diákszövetsége minden hónap első hetében összejövetelt tartott egy belvárosi, Váci utcai sörözőben. Ezeken a találkozókon az öregdiákok tudományos előadásokat tartottak, vitaesteket rendeztek, s fehér asztal mellett felidézték elmúlt idők emlékezetes pillanatait. 1938. március 4-én, egy pénteki napon a szokásos összejövetelnek egy jeles díszvendége is volt: a hajdani iskolatárs, Szent-Györgyi Albert. A patkóalakban elhelyezett asztalokon évszám jelezte, hogy mely évfolyamoknak hol kell helyet foglalniuk. Ezúttal - Szent-Györgyi tiszteletére - az 1911-es került a főhelyre. Az asztalfőn, meglepetésképpen, zöld gallyakból kirakott, s szegedi paprikával díszített országcímer fogadta Szent-Györgyit.

Vámossy Zoltán egyetemi tanár, a szövetség elnöke a következő szavakkal köszöntötte Szent-Györgyit:

"Üdvözöllek téged, kedves barátunk, kit szíve melege, az ifjúkori emlékek sokasága hozott vissza körünkbe.Útravalót a mi gimnáziumunktól kaptál és erre világraszóló eredményeid eléréséhez szükséged volt. Észrevétlenül csepegtette beléd az igazságszeretetet és szabad gondolkodást. Ez az iskola tanított meg arra, hogy tisztán láss, ne ernyedj és ne ereszd el, amit jól megláttál. Mindnyájan boldogok vagyunk, hogy baráti körünkben üdvözölhetünk. Az egyenlőség érzése hozott ide és mi nem irigyen, hanem büszkén nézzük benned az isteni szikrát, ami Téged a dicsőség ormára vezetett. Köszönjük neked, amit idáig tettél és arra kérünk, ne állj meg, haladj sikert-sikerre halmozva tovább a hazáért, nemzetért és a tudományért."

--------------------

Ezt követően Szent-Györgyi emlkedett szólásra

"Kedves Fiúk! Ne várjatok tőlem szónoklatot, szép beszédet. Talán azért adatott nekem a dicsőség, mert húsz évig nem beszéltem. Van pálya, ahol a szájával, van pálya, ahol a nyelvével halad előre az ember. Én nem ilyen pályán lépkedtem. Engem a munka, az erős akaráson kívül az a szellem segített, amit a gimnáziumunk falai között szívtam magamba.

Mindenki csak annyit adhat, amennyije van és én meleg szeretetem adom, ami bennem él, amiben bennefoglaltatnak az iskola tanárai, tanítványai, minden téglája (sőt túlfolyó vizeldéje is).

Gimnazista korunkban lekicsinylőleg emlékeztünk vissza az elemi iskola éveire. Az élet küzdései között a múlt is veszít egykori érdekességéből, kisebbnek látszik az idők távlatában, csak egy marad töretlen, a régi szeretet. Ez hajtja az embert pályáján és a tudomány vágya, amit belémcsepegtetett az egykori rettegett iskola.

Én sem mondhatom magamról, hogy valami kiváló diákja voltam a gimnáziumnak. Soha nem felejetem el, hogy egy németórán a Frauenzimmer szót szabadon női szobának fordítottam le. Egyik év közepén Török tanár úrnál, a természetrajz és kémia tanáránál négyest fogtam ki és bizony több napon át lestem a kapu alatt szívszorongva a postást, hogy jó szüleim elől elcsenhessem a szégyenfoltos bizonyítványt.

Átértékel az élet mindent, csak a szeretetet nem tudja átértékelni. Ezzel a szeretettel köszöntelek Téged, Loessl Dezső osztálytársam.

Nem szégyenlem bevallani, hisz ti mindnyájan emlékeztek arra, hogy a negyedikben én voltam az osztály legnagyobb spiclije. (Zajos ellentmondás.) Varga Bálint osztályfőnök tanárunk megértette velem, hogy az ifjúság a végtelen romlás szélén zuhan lefelé. Amikor árulkodtam rátok, csak azért tettem, hogy megmentselek benneteket a végromlástól.

Aztán egy szép tavaszi napon, Dezső barátom Te hívtál sétálni a Svábhegyre, hogy türhetetlen spicliskedésemből kigyógyíts azzal, hogy alaposan elhirigelsz. A hirig elmaradt ugyan, mert Te szépen elmagyaráztad nekem, hogy nem bajtársi erény az árulkodás és néhány hét múltán Varga Bálint bácsi az osztály előtt jelentette ki, hogy a legmegbízhatatlanabb fráter köztetek én vagyok.

Hát így kerültem ki a végromlásból, az Isten áldjon érte. De most én szidlak össze, mert nem tudom megbocsátani neked, hogy legutóbbi kedves leveledben Méltóságos Úrnak szólítottál. Ha maikor olvasom, ott lettél volna, bizony meghirigellek érte nyomban.

Kedves Barátaim, szívem teljes melegével köszönöm nektek azt a kedves szeretetet, amivel engem itt fogadtatok és arra kérlek benneteket, fogadjatok ezután is épp olyan társatoknak és barátotoknak, mint a volt gimnazista években. Isten éltessen benneteket!"

--------------------

Loessl Dezső fentebb említett "méltóságos uramozós" levele is ránk maradt, ami azért is figyelemre méltó, mert benne megelevenedik a hajdani diákévek néhány közösen átélt mozzanata is:

"Amikor 25 évvel ezelőtt a Ráday utcai lakásotok diákszobájában mindennapos voltam, együtt tanulgattunk, szórakoztunk, bizony nem gondoltam, hogy a mindenki által szeretett és nekem különösen kedves kis Berci barátomból ilyen világhírű tudós lesz. Élénken emlékemben van szépséges édesanyád képe, amint mosolygósan hozza be az uzsonnát a tanulószobába, valamint testvérbátyád képe is, amikor egyszer új biciklijén éppen az óbudai árvizet ment megnézni." A teljes levél: http://misc.bibl.u-szeged.hu/47810/1/1937november_001.pdf (Letöltési idő: 2021.09.10.)