Berlioz Rákóczi-indulója

A különféle Nobel-díjak átvételét a protokolláris szabályok szerint egy-egy zenei tétel választja el egymástól. Közvetlenül azután, hogy Szent-Györgyi átvette a kitüntetést és ismét helyet foglalt karosszékében, az elrejtett zenekar hangszerein gyors, ujjongó, zengő trillákban felcsendült a Rákóczi-induló.

Az a Rákóczi-induló, amelyet Hector Berlioz írt át 1846-ban, és amelynek pesti bemutatójával – még ugyanabban az esztendőben – akkora sikert aratott, hogy úgy döntött, Magyar induló (Marche hongroise) néven beilleszti az épp akkor készülőben lévő Faust elkárhozása (La Damnation de Faust) című operájába.

„Himnuszt nem játszanak itt, mert nem vetélkedő nemzetek ünnepe ez, hanem azé a nemzetközi tudományos testvériségé, amelyről Szent-Györgyi Albert beszélt s melyet az ő élete és munkája példáz. De eljátszanak egy dalt, mely azé a népé, amelynek fia a világért dolgozott. Zeng, harsog, pattog Rákóczi kurucainak, Esze Tamás talpasainak dala, ahogy kótára tette Berlioz, Rákóczi szövetségesének, a francia népnek fia.” (Pesti Napló, 1937.12.11.)

Felmerülhet a kérdés, hogyan illeszkedik a Rákóczi-induló a Faust tematikájába. Erre maga Berlioz ad választ emlékirataiban. Az induló az első rész fináléja. Berlioz a cselekmény kezdetén Magyarországra helyezi hősét, Faustot, aki álmodozva járja a magyar rónaságot. Hirtelen egy huszárcsapat tűnik fel a láthatáron; az ő vágtájukat szimbolizálja a Magyar induló.

Amikor a Délibáb című színházi hetilap újságírója megkérdezte Szent-Györgyi feleségét, hogy melyik volt a legemlékezetesebb svédországi élménye, ő a következőt válaszolta: „Természetesen a Nobel-díj átadásának a pillanata, amelyhez fogható szépet nem éltem át még. Ezekben a pillanatokban a svéd király magatartása volt a legélményszerűbb, mert amikor megszólalt a zene, erőteljes kézmozdulattal verte a taktust az induló ütemére.” (Délibáb, 1938.01.23.)

Azt, hogy ki vetette fel a Rákóczi-induló programba illesztését, nem tudni. Feltételezhetnénk, hogy maga Szent-Györgyi, ám ő csak ennyit mondott ezzel kapcsolatban: „Senkinek nem játsszák a nemzeti himnuszt, hanem valamilyen sajátos dalt, amely az országára emlékezteti. Kedves figyelem volt, hogy a Rákóczi-indulót játszották a magyar díjnál.” (Délmagyarország, 1938.01.22.) Nem lehetetlen, hogy a nemzetközi hírnévvel bíró Désiré Defauw belga karnagy volt a közbenjáró, aki a szegedi filharmonikusok által rendezett novemberi díszhangversenyen épp a Rákóczi-indulót vezényelte Szent-Györgyi tiszteletére.