A Nobel-bankett a stockholmi városházán - 1937. december 10.

Közvetlenül a díjátadási ünnepség után, sűrű hóesésben, a vendégsereg áthajtott a város központjában, a Mälaren-tó egyik öblének a partján elterülő városházára. Nekünk, szegedieknek érdekes adalék lehet, amit Kosztolányi Dezső említett az épületről Svéd napló című írásában: „Egyik legnemesebb épületük a tetőtől talpig mélyvörösbe öltözött, kecses arany szobrocskákkal ékített városháza. Állítólag gróf Klebelsberg Kunó annyira szerette ezt az épületet, hogy a szegedi építkezéseknél is ez lebegett előtte.” A Templom (ma: Dóm) téri egyetemi építkezésekről van szó.

Itt került sor – este fél 8 órai kezdettel a ragyogó Arany teremben – a hagyományos Nobel-bankettre, amelyen Gusztáv Adolf, a trónörökös elnökölt. Az Arany terem (Gyllene Salen) mind a mai napig ámulatba ejti az oda belépőket: 54 méter hosszú, 18 méter széles és 22 méter magas. A falakat - a padlótól a mennyezetig - több, mint 18 millió üveg és arany mozaikdarabka borítja. A bizánci stílusú mozaikképek a svéd történelem alakjait és eseményeit ábrázolják. A bankett díszlakomával kezdődött, háromszáz fő részére terítettek. A Nobel Alapítvány már napokkal előre nyomtatott könyvecskét adott ki arról, hogy ki hol ül. A királyi család tagjai és a Nobel-díjasok a főasztalnál foglaltak helyet. A vacsora után köszöntők sora hangzott el. Először – akárcsak a díjkiosztó ünnepségen – Hjalmar Hammarskjöld, a Nobel-alapítvány elnöke emelkedett szólásra; őt a trónörökös követte. Majd A. E. Lindh, az Uppsalai Egyetem professzora külön-külön is üdvözölte a Nobel-díjasokat. Ezután a kitüntetettek tósztjai következtek. Ezúttal is betartották a sorrendet: Davisson, Haworth, Karrer…

Szent-Györgyi pohárköszöntője, avagy a „nagy banquet toast”

Negyedikként Szent-Györgyi Albert állt fel a helyéről és angol nyelven a következőket mondta:

----------

"Királyi Felségek, Hölgyeim és Uraim!

Bármelyik vendéget, akivel ilyen fejedelmi módon bánnak, elsőként nem tölthet el más érzés, mint a mélységes háláé. Úgy gondolom azonban, hogy e nagyszerű ünneplés sokkal többet jelent, mint egy nagylelkű nemzet pompás vendégszeretetének megnyilvánulása.

Egy kicsi és távoli nemzet fia vagyok, a többi kitüntetett mind más országból való, a világ minden tájáról, és a rokonszenv jelei mindnyájunkra egyformán irányulnak. A kitüntetettek közül kettőhöz a közös munka baráti emlékei kötnek. Azért jöttünk ide, hogy átvegyük részünket abból a csodálatos ajándékból, amelyet egy nagy svéd hazafi helyezett az emberi ideálok közös oltárára. Ezt a legmagasabb kitüntetést egy pártatlan döntés eredményeképpen adományozták nekünk, amelyben nem játszott szerepet hitvallásunk, fajunk vagy nemzetiségünk. Mindebben annak az igazolását látom, hogy vannak olyan kapcsolódások ember és ember között, amelyek túllépnek az országhatárokon; annak az igazolását, hogy léteznek számunkra fontosabb dolgok, mint nyelvünk, útlevelünk vagy születési anyakönyvi kivonatunk; hogy közös emberi ideáljaink nem tűntek el és mélységes szeretettel vigyázzák ebben az országban.

A nagy küzdelemben, ahol az egyik oldalon tudatlanságot, gyanakvást és kegyetlenséget látunk, a másikon tudást, megértést és békét, a tudósnak rettenthetetlenül az utóbbi oldalon kell állnia, hogy erősítse ember és ember között a kapcsokat és hirdesse, hogy az önvédelem egyetlen hatásos fegyvere a mások iránt megnyilvánuló jóakarat.

Ennek az ünneplésnek a mondanivalója számomra az, hogy ez a munka nem reménytelen. Teljes szívemmel köszönöm önöknek ezt a tanítást, és emelem poharamat az emberi szolidaritásra; a tudás, béke, jóakarat és megértés végső győzelmére."

----------

Szent-Györgyi gyors mozdulattal kiürítette a poharát és meghajolt a trónörökös felé. Gusztáv Adolf elsőként kezdte meg a tapsot, és hosszú időn keresztül tapsolt és bólogatott a magyar tudós felé. Bár a legrövidebb tószt Szent-Györgyié volt, a legnagyobb sikert mégis ő aratta. Amikor később beszámolt az eseményekről, a következőket jegyezte meg a pohárköszöntőkkel kapcsolatban: „Nagy beszédek hangzottak el. Megrázó dolog volt, hogy mi, Nobel-díjasok, anélkül, hogy összebeszéltünk volna, mindannyian a világbékéről és az emberi közösségről beszéltünk. Úgy látszik, mindannyian éreztük, hogy erre volna a legnagyobb szükség ma a földön”. (Délmagyarország, 1938.01.22.)

A stockholmi és az uppsalai diákság szerenádja és táncos estélye

A bankett végén a vendégek kivonultak a hatalmas üvegajtókon az Arany terem egész hosszán végighúzódó erkélyre, amelyről egy belső térre, a Kék teremre (Blå Hallen) lehet letekinteni, sőt lemenni az erkély egyik végéről levezető lépcsősoron. Ez méretét tekintve még az aranyteremnél is nagyobb, belső architektúrája pedig az olasz piazzákra emlékeztetet; a tágas teret körben árkádok övezik. Itt, a Kék teremben ekkorra már összegyűltek a stockholmi egyetemi diákszövetség képviselői, hogy karöltve az Uppsalai Egyetem hallgatóival szerenádot adjanak az erkélyen időző vendégseregnek. A felcsendülő népdalokra nemzeti táncokat mutattak be. Ezután az ifjúság táncos estélyt adott, amelyen – egy fennmaradt fénykép tanúsága szerint – a fáradhatatlan Szent-Györgyi professzor a leányát, Nellit is jól megtáncoltatta.

Szent-Györgyi beszéde a svéd rádióban

A történethez hozzátartozik, hogy december 10-ének délelőttjén Szent-Györgyi a svéd rádió számára egy német nyelvű beszédet mondott gramofonlemezre, amelyet este tíz óra után, a Nobel-bankettet követően sugároztak. Akárcsak a korábban elhangzott „nagy bankett tószt”, ez is az emberi szolidaritást és a nemzetek közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Míg azonban a pohárköszöntőt csak egy viszonylag szűk kör, a bankett résztvevői hallhatták, addig a rádióban elhangzott üdvözlést az egész svéd nemzet.