A hazaút

Búcsú Svédországtól

Mosolygó csoportkép, az utolsó svédországi pillanatok. A Szent-Györgyi család a göteborgi vasútállomáson búcsúzkodik (jobbra egyik vendéglátójuk). December 15-e volt, a röpke göteborgi látogatás másnapja. Esbjergbe, Dánia legnagyobb északi-tengeri kikötővárosába utaztak és onnan Angliába hajóztak. Együtt mentek Cambridge-be, ahol letették lányukat, aki az egyetem elsőéves hallgatója volt, bár lassan már neki is közeledett a téli szünidő.

Pihenés a francia Alpokban

A házaspár következő úti célja a francia Alpok volt, amely a lehető legkitűnőbb helynek ígérkezett arra, hogy végre kifújhassák magukat a feszített tempójú, fárasztó napok után. „Soha nem vágyódtam úgy pihenésre, mint most, főleg arra, hogy a szűz, fehér hegyek között barangolhassak és teleszívjam magam tiszta levegővel és a természet szépségeivel” – olvashatjuk Szent-Györgyi apósának küldött levelében (Nemzet, 1937. december 18.). A téli vakációra lányuk is utánuk ment, bár ő Svájcban, Oberburgban időzött egy másik társasággal. A hegyekben eltöltött napokról további részleteket tudhatunk meg egy másik levélből, amit Szent-Györgyi ugyancsak apósának, Demény Károly ny. államtitkárnak címzett Budapestre, a Napos út 3. szám alá (Délmagyarország, 1938. január 4.). A szóban forgó két levelet a Délmagyarország munkatársa jegyezte le, aki személyesen kereste fel Deményéket. Az utóbbiról tudni, hogy Beaufort városkából, a Mont Blanc tövéből postázták. „Már nagyon is ránk fért ez a pihenés. Egész nap síelünk, kitűnő az idő és gyönyörű a hó. Egyes helyeken másfél méteres a hóréteg, nap-nap után hatalmas területeket kalandozunk be.” Az is érezhető, hogy még mindig nem tudták kivonni magukat a stockholmi ünneplés hatása alól: „Örökké felejthetetlen, gyönyörű, álomszerű napok voltak ezek. Nem lehet leírni azt a pompát, amely ott körülvett bennünket. Majd ha hazatérünk, sokat beszélünk még mindenről.” Szent-Györgyi azt is megírta, hogy január közepéig maradnak, majd Bécsen keresztül mennek haza Budapestre. Valamilyen oknál fogva azonban már január elején elindultak.

Egy téli nap története - Siófok, 1938. január 7.

A hazaút egy kis mozzanatára derít fényt egy fotográfia, amely Szent-Györgyit és feleségét örökíti meg egy Parika-csárda nevezetű vendéglő kapuja előtt, lezser öltözékben, néhány idegen ember társaságában. A véletlen úgy hozta, hogy sikerült rábukkanni arra a kis tudósításra, amelyhez annak idején ez a felvétel szolgált illusztrációként. A Balatoni Kurír írása (1938. január 12.) arról ad hírt, hogy a síelésből hazatérőben lévő Szent-Györgyiék a vonaton határozták el, hogy megtekintik a téli Balatont. A sportrajongó házaspárnak az adta a kedvet ehhez, hogy az út során kezükbe került magyar újságok mind az ott zajló téli sportszezonról írtak; és ugyan már sokszor és sok helyen nyaraltak a magyar tenger mellett, de télen még nem jártak arrafelé. Vízkereszt napján az esti gyorsvonattal érkeztek Siófokra. A neves vendégek ott tartózkodására hamar fény derült. A Balatoni Kurír munkatársa a következő napot velük töltötte, ennek nyomán született meg színes beszámolója Szent-Györgyi professzor nem mindennapi kalandjairól a befagyott tavon:

„Stílszerűen, a Paprika-csárdában elfogyasztott reggeli után sí-öltözékben indultak a téli Balaton megtekintésére. A Balatoni Hajózási Rt. hajóépítő üzeménél gyönyörű jégvitorlás várta a kedves vendégeket, mellyel azonban csak kisebb utat lehetett megtenni, mert az éjszaka leesett nagy hó és a gyenge szél hosszabb túrára nem volt alkalmas. A vitorlássportot rendkívül kedvelő tudósunk nagy élvezettel vizsgálta meg a hajóépítő üzemben készült pompás jégvitorlást és arról nagy elismeréssel nyilatkozott. Különösen a vitorla- és futószerkezet nyerte meg tetszését és csak azt sajnálta, hogy a gyenge szél miatt nagyobb utat megtenni nem sikerült. Vendégeink ugyanis szerettek volna átmenni vitorlásszánon Fűzfőre, ahol Szent-Györgyiné fivére, Demény László mérnök lakik, akit így telefonon értesítettek megérkezésükről. Ezután dr. Lukács Károly halászati igazgató vezetésével megtekintették a halászati múzeumot és akváriumot, majd a Balatonszabadi és Világos között éppen folyamatban lévő jégi halászatban vettek részt. Először a »cibések« kötélvontató munkáját nézték érdeklődve, majd dr. Lukács Károly szakszerű felvilágosítása mellett Szent-Györgyi professzor maga is részt vett a halászatban és a »vezeres« kezéből átvéve a rudazóvillát percek alatt olyan ügyességgel vezette a jég alatt a vezérrudat, hogy a következő léknél a »gemicset« (kereső görbe villát) nem is kellett használni. Amikor a hálóvégek összeértek, a kiemelő léknél, a többiekkel együtt izgatottan várták a fogás eredményét. Úgy látszik, kiváló tudósunk szerencsét hozott a halászoknak, mert nagyszerű fogás volt. A háló egymás után hozta felszínre a gyönyörű 4-5 kilós fogasokat, sőt volt a zsákmányban egypár 14-15 kilós bőrponty is, melyeknek hatalmas aranysárga teste tisztára az aranyhal benyomását keltette. A sikerült jégi halászat után, melyen az időközben Fűzfőről autón megérkezett Demény László mérnök is részt vett, Szent-Györgyiéket dr. Lukács Károly látta vendégül. Délután a vendégek átmentek autón Fűzfőre, de este már visszatértek Siófokra és a Paprika-csárdában töltöttek egy igen hangulatos – és mint a világhírű professzor mondotta – felejthetetlen estet, majd a Balaton szállóban pihenték ki a napi fáradalmakat.”

Szent-Györgyiék másnap, a reggeli gyorssal utaztak el Budapestre, s pár nap múlva vissza Szegedre.