A Nobel-díj dokumentumai: a Nobel-diploma és a Nobel-díj érem

A Nobel-diploma

Az élettani vagy orvosi Nobel-diplomák 1901 és 1964 között neves svéd művészek egyedi alkotásai voltak, csak 1965-től uniformizálták megjelenésüket. 1929-től 1952-ig Jerk Werkmäster festő, grafikus és iparművész, a rangos Nittsjö Keramik manufaktúra művészeti vezetője készítette őket; Szent-Györgyi diplomája is az ő keze munkája. A szétnyitható diploma első oldalán feltüntetett városnevek Szent-Györgyi tudományos pályafutásának egy-egy állomását jelzik. Egy dúsan termő paprikanövény alatt – ennek terméséből vonta ki nagy mennyiségben a C-vitamint – az élettani vagy orvosi Nobel-díjat odaítélő stockholmi Kir. Karolinska Orvos-Sebészeti Intézet neve olvasható. Majd Alfred Nobel neve következik, aki 1895. november 27-én végrendelkezett az általa kezdeményezett és halála után felállítandó díj létrehozásának és odaítélésének körülményeiről. A második oldalon tömören összefoglalva az áll, hogy miért kapta Szent-Györgyi a kitüntetést: „azokért a felfedezésekért, amelyek a biológiai égési folyamatokra vonatkoznak, különös tekintettel a C-vitaminra és a fumársav-katalízisre”. Alatta a díj odaítélésének napja: 1937. október 28. Pálóczi Horváth György így írta le a diploma fedő- és hátlapját: „Az arany ötvözetű, szattyán kötésű fadiploma fedelén arany betűkkel: A.V.S.G. [= Albert von Szent-Györgyi]. A gyönyörű diploma hátsó lapján Aesculap botja a kígyóval.” A diplomát Szent-Györgyi amerikai munkahelyének (Woods Hole Oceanographic Institute, Marine Biological Laboratory) könyvtára őrzi.

A Nobel-díj érem

Az élettani vagy orvosi, a fizikai, az irodalmi és a kémiai Nobel-díj érmek hozzávetőlegesen 200 grammosak és 66 milliméter átmérőjűek. 1980-ig 23 karátos aranyból készültek; majd 18 karátos zöld aranyból (olyan ötvözet, ahol arany az alapfém és színezüst az ötvöző), 24 karátos aranybevonattal. Tervezőjük Erik Lindberg svéd szobrászművész. Előlapjuk megegyezik: Alfred Nobel bal profilja, neve, valamint születésének és halálozásának éve látható rajtuk. Hátlapjuknak ellenben csak a felirata azonos: „INVENTAS VITAM JUVAT EXCOLUISSE PER ARTES”. (A jelmondat Vergilius Aeneisének egy sorát [6. ének, 663. sor] költi át: „inventas aut qui vitam excoluere per artis”. Körülírva: akik a művészetek és a mesterségek feltalálása révén az emberi életet kiművelték, emberibbé tették, vagyis a kultúrhéroszok, filozófusok, művészek, tudósok.) Az élettani vagy orvosi Nobel-díj esetében a hátlapi éremmezőben a következő alakzatok bontakoznak ki: egy babérkoszorús nőalak – az orvostudomány géniusza – nyitott könyvet tart az ölében. Míg egyik kezével egy szenvedő leányt karol át, addig a másikkal egy sziklahasadékon áttörő forrásból vizet gyűjt tálkájába, hogy azzal a beteg szomját enyhítse. Tőlük jobbra kígyós serleg áll a földön. Alattuk, egy középen elhelyezkedő téglalapon a díjazott neve és a díj elnyerésének éve látható: A. von Szent-Györgyi / MCMXXXVII. A téglányt a díjat odaítélő testület neve veszi közre: REG. UNIVERSITAS ----- MED.-CHIR. CAROL.

Bár nem tartozik szorosan a Nobel-napok krónikájához, mégsem állhatjuk meg, hogy ne szóljunk néhány szót Szent-Györgyi Nobel-érmének hányattatott sorsáról. Ugyanis a hamarosan kialakuló történelmi helyzetnek és Szent-Györgyi nagyvonalú gesztusának köszönhetően nem sokáig maradhatott eredeti tulajdonosának birtokában. Kitört a II. világháború. 1939. november 30-án a Szovjetunió megtámadta Finnországot és kezdetét vette az ún. finn téli háború, amely ugyan mindössze valamivel több, mint három hónapig tartott, mégis óriási áldozatokat követelt mindkét fél részéről. 1940 elején – más országokhoz hasonlóan – hazánkban is segélyakciót indítottak a finnek támogatására. Szent-Györgyi nem kevesebbet, mint a Nobel-érmét ajánlotta fel. 1940. március 9-én, Szegeden – az egyetem központi épületének aulájában – adta át az érmet dr. Onni Talas finn nagykövetnek. A szovjet-finn háború 1940. március 12-én véget ért. Időközben az Országos Magyar Történeti Múzeum (a Magyar Nemzeti Múzeum egyik fő egysége) főigazgatójának, gróf Zichy Istvánnak a kezdeményezésére akció indult az érem megváltására. Az ügy érdekében sikeresen tárgyalt a Magyar Nemzeti Bankkal. Erre a megoldásra végül mégsem került sor, mivel Onni Talas is szívügyének tekintette az érem sorsának alakulását. Közbenjárásának eredményeképpen a nyár elején már arról adhatott hírt a sajtó, hogy egy magyar kapcsolatokkal is rendelkező finn vállalatigazgató, Wilhelm Hilbert a megfelelő pénzösszeg felajánlásával az érmet a finn segélybizottságtól megváltotta és azt az Országos Magyar Történeti Múzeum Éremtárának ajándékozta. Június 12-én a vállalatigazgató a nagykövet kíséretében kereste fel Zichy Istvánt és személyesen adta át az érmet a múzeumban. Wilhelm Hilbert egy feltételt szabott: ajándékát az Éremtár állandó kiállításának keretében, díszhelyre kell kitenni. 1944-ben azonban, Budapest ostromakor a múzeum anyagát biztonságba kellett helyezni. Az érem ezt követően hosszú ideig a raktárban pihent. Szent-Györgyi 1947-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Ő úgy tudta, hogy Nobel-érme eltűnt és „soha nem került elő”. A közönségnek először 1993-ban mutatták be, amikor Szent-Györgyi születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítást rendeztek a Nobel-díjasokról a Magyar Nemzeti Múzeumban.